
Jó minőségű makadámutat használhatnak majd a helyiek
Fotó: Gecse Noémi
Több mint tíz kilométernyi mezei út javításához fogtak hozzá tavaly Csíkmadarason. Mostanra a tennivalók mintegy felét végezte el a kivitelező cég. A polgármester szerint a helyreállított utak állagának megőrzése nehezebb lesz, mint a felújítás.
2017. június 22., 11:062017. június 22., 11:06
Gyors helyett inkább minőségi munkát várnak el a csíkmadarasi mezei utak felújítását végző kivitelező cégtől, amely a tervezett munkálatok mintegy felét számolta már el – ismertette érdeklődésünkre Bíró László. Csíkmadaras polgármestere emlékeztetett, hogy
Fotó: Gecse Noémi
A tavalyi év második felében fogtak hozzá a kivitelezésnek, idén tavasszal pedig folytatták a szükséges munkálatokat, amelynek során a település főbb mezőgazdasági útjait újraalapozzák, makadámburkolattal látják el, továbbá ahol szükséges átereszeket, hidakat, illetve esővíz-elvezető sáncokat is kialakítanak – foglalta össze.
– avatott be a községvezető.
Fotó: Gecse Noémi
Megjegyezte, a határidő-hosszabbításra különböző előre be nem tervezett munkálatok miatt volt szükség. Azt is elmondta, hogy a helyiek visszajelzései pozitívak, értékelik a minőségi munka révén elkészülő utakat, így jobb körülmények között tudják megközelíteni parcelláikat.
A neheze a felújítás után jön
Bíró László kiemelte, hogy az áfástól közel egymillió euró értékű beruházás amiatt is nagy jelentőségű, mert hasonló munkálatot saját költségvetéséből az önkormányzat nem tudott volna kiviteleztetni. Mint fogalmazott, habár a kivitelezés is jelentős munka, de a neheze csak annak befejezése után következik: az utak karbantartása, a helyiek ránevelése arra, hogy érezzenek felelősséget az útért, figyeljenek annak állapotára. Fontos ugyanis, hogy a helyiek nagyobb esőzések, hóolvadás után ne terheljék túl az utakat, ne szántsák be a vízelvezető árkokat. A munka befejezte után szükségessé válik egy útgondnokság létrehozása is, hiszen erdei utaikat már helyreállították, a mezei utak többsége ezzel a munkálattal rendbe kerül, s mindemellett községi utak aszfaltozása is zajlik a településen – részletezte.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
szóljon hozzá!