
Fotó: Farkas Antal
Törvény kötelezi a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalt, hogy szerződést bontson az Aqua Nova Hargita vízszolgáltatóval. Ezért az önkormányzati képviselő-testület – az eredeti tervezet módosításával ugyan, de – megszavazta e havi ülésén az intézkedés megkezdését. Az ügyet nehezíti, hogy meg kell téríteni a szolgáltató beruházásait – több mint 5 millió eurót.
2017. június 29., 20:542017. június 29., 20:54
Egy tavalyi törvénymódosítás miatt már nem szabályos, hogy az Aqua Nova Hargita kft. az Urbana Rt. alvállalkozójaként biztosítsa a szenny- és ivóvízhálózatok működtetését, így a városháza kötelezően szerződést kell bontson velük – vezette fel a napirendet csütörtkön Németi Zoltán, a városháza vagyongazdálkodási osztályának vezetője.
Azért, hogy a későbbiekben törvényesen működjön a szolgáltatás, a hivatal szakértőkkel konzultálva konkrét tervet állított össze a szükséges intézkedésről.
A polgármesteri hivatal elképzelése szerint a nyertes cégnek kellene vállalnia, hogy kifizeti az Aqua Nova Hargita kft.-nek az említett beruházásokat. A hálózatok üzemeltetését a jelenlegi szolgáltató vállalná a közbeszerzés lejártáig, ami minimum kilencven nap. Németi rámutatott, jelenleg csak a szolgáltató által megkötött szerződés felbontásának megkezdéséről kell szavazzanak a képviselők, a közbeszerzési eljárás feltételeiről máskor döntenek.
Az Aqua Nova Hargita és a polgármesteri hivatal között megkötött szerződés független szakértők által történő felülvizsgálatát kérte Derzsi László, aki ismertette az RMDSZ-frakció módosító javaslatát. Szerintük ugyanis
Fotó: Farkas Antal
A szakértői elemzésre 40 napos határidőt javasoltak a szövetségiek, valamint maximum ötven napot az új szerződés megkötéséig. Derzsi szerint a közbeszerzési eljárás feltételeiről összeállított terveket a megvalósítás előtt érdemes elküldeni a Közbeszerzések Országos Hatóságához jóváhagyásra.
Így kiderülhet, hogy törvényes-e a hivatal elképzelése.
Felvetette ugyanakkor egy regionális szolgáltató létrehozásának ötletét is. Ennek a működtetésébe az udvarhelyi, valamint a környékbeli önkormányzatokat is be lehetne vonni. Az említett megoldás előnye, hogy csak egy ilyen társulás hívhatna le vissza nem térítendő európai uniós támogatásokat a közműrendszer modernizálására, magánvállalkozó nem.
– fogalmazott.
Ülkei Erika, az Aqua Nova Hargita kft. jogtanácsosa azt ígérte, cégük működteti a hálózatot mindaddig, amíg törvényes megoldás születik, sőt a majdani liciten is részt vesznek. Arra is kitért, hogy a jelenlegi törvények miatt nem teljesen világos, hogy működhetnének regionális szolgáltatóként. Bálint-Major Áron, a szolgáltató igazgatója mielőbbi megoldást sürgetett, ellenkező esetben bevonhatják a vállalat működési engedélyét. Javaslatát az MPP-EMNP koalíció is támogatta. Ezután több szünetet is kért az RMDSZ-frakció, majd kisebb viták következtek.
A szövetségiek egy, a szerződésbontást és egyéb intézkedések felügyeletét ellátó testület megalakítását kérték, ám erről nem született döntés. A képviselők ugyanakkor létrehoztak egy hétszemélyes leltári bizottságot, amely az Aqua Nova Hargita által fenntartott rendszerről készít nyilvántartást.
Végül a szerződésbontás megkezdésével kapcsolatos határozattervezetet, a módosító javaslatokkal együtt megszavazták a képviselők.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását - közölte hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
Bekísérték kihallgatásra Călin Georgescu volt államfőjelöltet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelyére.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök Siegfried Mureșan kormányalakítási megbízásának visszaadását sürgeti, hogy ezt követően vagy írjanak ki előrehozott választásokat, vagy Nicușor Dan államfő nevezzen meg egy másik miniszterelnök-jelöltet.
Ügyészségi források szerint zavaróberendezést találtak a nyomozók hétfőn Călin Georgescu autójában. Az eszközzel meg lehet akadályozni a beszélgetések lehallgatását és rögzítését.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
szóljon hozzá!