
Többfunkciós teret képzeltek el Csíkszenttamás központjában. Parknak, piacnak és parkolónak is lenne helye • Forrás: Csíkszenttamás önkormányzata
Multifunkcionális közteret alakítanának ki Csíkszenttamáson, továbbá felújítanák a községházát és a helyi kultúrotthont is. Falugyűlésen adtak számot vasárnap a tavalyi tevékenységükről és idei terveikről a községvezetők.
2019. január 14., 09:152019. január 14., 09:15
Kedves Róbert, Csíkszenttamás polgármestere elmondta, több nyertes pályázatuk van, amelyek egy részét közösen pályáztak meg az ADI DKSZ-el, azaz Dánfalva, Karcfalva és Csíkszenttamás kistérségi fejlesztési társulással. Ezeket a pályázatokat a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL), illetve az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) révén valósítják meg.
A projektek között szerepel 4,7 kilométernyi útszakasz felújítása a községben, illetve további 4,7 kilométernyi útszakasz leaszfaltozása a községben és azon kívül is, hiszen a felújítás érinteni fogja a helybéli látványosságokat, például a Csonkatornyot, a Szent Anna-fürdőt és a feneketlen tavat.
hiszen az épület az 1930-as években épült, ráfér a felújítás, elavult a villanyhálózata is. A kivitelezésére már megkötötték a szerződést a kivitelező céggel, a munkálatok idejére az önkormányzat pedig átköltözik a kultúrotthon épületébe. A polgármestertől ugyanakkor megtudtuk, hogy az önkormányzat épületének felújítását követően a kultúrotthont is rendbe teszik, többek között új nézőtéri székeket, színpadtechnikai felszereléseket és egyéb kellékeket vásárolnak. A tervezésre és kivitelezésre nemsokára elindítják a közbeszerzési eljárást. Ugyancsak ebben az évben szeretnék megvalósítani egy nyertes pályázatuk révén a helyi Bálint Vilmos Általános Iskola informatikatermének modernizálását, felszerelését.
A csíkszenttamási önkormányzatnak ugyanakkor további elképzelései is vannak a község fejlesztésére, amelyek a költségvetésüktől és pályázati lehetőségektől függően valósulhatnak meg.
– sorolta a községvezető.
• Forrás: Csíkszenttamás önkormányzata
Ennek a térnek a kialakításához az önkormányzat a műfüves sportpálya melletti 16 áras területet vásárolta meg. A beruházáshoz 650 ezer lejre volna szükségük, erre keresnek most finanszírozást. Továbbá szintén megszeretnék oldani több kisebb falurészen a közvilágítás felújítását, bővítését. Hosszú távú céljaik között szerepel továbbá a földgáz bevezetése is.
• Forrás: Csíkszenttamás önkormányzata
A vasárnapi falugyűlésen a tavalyi év megvalósításairól is beszámoltak. Többek között arról is beszéltek, hogy az önkormányzat megvásárolt egy 50 áras ipari területet, amelyet a helyi vállalkozók rendelkezésére bocsát, ugyanakkor az önkormányzat raktározási célokra is felhasználja. Mezei utak felújítása és a Vasút utca kopórétegének leterítése mellett modernizálták a közvilágítást, új honlapot hoztak létre, és bevezettek egy sms-küldő rendszert is. Ugyanakkor hozzáfogtak a földmérési és kataszteri feladatoknak, a telekkönyvezésnek is. Ezt idén is folytatják. A település adminisztratív területe 6770 hektár, eddig hozzávetőleg 500 hektárt mértek fel, telekkönyveztek.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
szóljon hozzá!