Ezrek a székelyudvarhelyi fogadalmi búcsún

Harangzúgással, püspökfogadó énekszóval és ünnepélyes bevonulással kezdődött a szentmise. Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános kifejezte a közösség örömét, hogy amikor az utolsó vacsorán történtekre emlékezünk, Erdély főpásztorával mutatják be a legszentebb áldozatot. Jakubinyi érsek bevezető gondolatában VI. Pál pápát idézve buzdított az igazi párbeszédre, ami a sajátságos értékek felmutatásával kezdődik. Önmagunkat mutatjuk, akiket a jelenvaló Jézus elkísér zarándokutunkon.

„Nem mindig szóval kell hirdetni az Igét!”

Az ünnep szónoka, Oláh Dénes szentbeszédében az evangéliumi kenyér- és halszaporítás nyomán arra biztatta a búcsúsokat: ha adni akarunk valamit a világnak, nem adhatunk kevesebbet, mint Jézust. Ahogy mi tudjuk adni, az lesz a csoda alapanyaga: Jézus kezében megsokszorozódik. A közösségben, az Igében és az Eucharisztiában. Vonzó, megtartó közösségeink vannak-e? Hogy Jézus befogadó, megtartó, szeretetteljes, egymásra figyelő arcát tudjuk mutatni embertársainknak.
Akinek szava „hívott, felemelt, bátorított, megfeddett, erőt öntött a hallgatóságába, a bénák lábába”. A hivatásos igehirdetők adottságaikat ajánlják, hogy általuk Ő jusson szóhoz. De igét kellene hirdetnie minden megkeresztelt embernek: a szülőknek családjukban, a médiumok munkatársainak, pedagógusoknak, orvosoknak – mindenkinek, aki hisz Istenben, és Jézus tanítványai.  Alexandria Kelemen válasza, hogy miként hirdetné az igét: „meghívnám, hogy egy évig lakjon velem”.

Nem lehet meglennünk Eucharisztia nélkül, ha lelki emberekké akarunk válni. Életvitelemmel, cselekedeteimmel, beszédemben a többiek ráismernek a mindenkit szeretető, megértő, hóna alá nyúló, üdvözíteni akaró Jézusra.

Életünk egy nagy körmenet

Az ókorban a liturgia szó közszolgálatot jelentett: mindazt, amivel az egyén másokért dolgozott. Ugyanezzel a szóval fordították a szenírásban Áron és fiai oltárnál végzett szolgálatát – az Isten dicséretére megélt életformát hasonlóan nevezték. Ha ez a két értelem az egyén életében eggyé válik: úgy szolgálja népét, hogy ez istenszolgálat, valóban Jézust adtuk a világnak!

A körmenet pedig tanúságtétel: utcára visszük a hitünket, tanúságot teszünk róla. Ha valóban liturgiaként éljük meg azt, nem csak mi gazdagszunk ezáltal, világunkat is gazdagabbá tesszük – biztatott az ünnep szónoka. Az úrnapi körmeneten hagyományosan az idén elsőáldozottak szórták a virágszirmokat. A lomb-és virágoltárokat, az úrnapi sátrakat a Mária Légió, a rózsafüzér társulatok, a Szent Anna Katolikus Nőszövetség díszítették az egyháztanácsosok közreműködésével.

A körmenetet hagyományosan a zetelaki keresztalja vezette, őket követték a környező falvak zarándokai – a főtéren a négy égtáj felé haladva, stációt tartottak a sátoroltároknál. Hálaadással és eucharisztikus áldással zárul az úrnapi búcsú. Mátyás Károly főesperes köszönetet mondott a főcelebránsnak, a szónoknak, paptestvéreinek, a ferences nővéreknek, a keresztaljákkal érkezett vendégeknek – akik imádságos áhítatukkal emelték az ünneplés rangját. Továbbá a civil szervezetek, valamint a média képviselőinek és mindazoknak, akik munkájukkal áldozatot hoztak a búcsúünnep megszervezéséért.