Az elmúlt egy év során eddig több mint ezer olyan fogyasztó csatlakozott a marosvásárhelyi távhőrendszerre, akik eddig nem az E-Star energiaszolgáltató által üzemeltetett hálózatról biztosították lakásukban a fűtést és a meleg vizet.
2011. november 13., 15:152011. november 13., 15:15
„Elértük az ezres határt, de számuk folyamatosan nő. Úgy értékeljük, hogy ez az E-Starba vetett bizalmat és a szolgáltatásokkal való elégedettséget tükrözi, hiszen vállalatunk, a piacra lépése óta, arra törekszik, hogy javítsa a rendszert és változást eszközöljön a minőségben. Amikor tavaly év végén megkötöttük a szerződést a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal, akkor úgy terveztük, hogy minél hamarabb megnöveljük a fogyasztók számát, és íme, egy év elteltével ez jelentős mértékben megtörtént” – ismertette november 13-án az E-Star vezérigazgatója, Dácz Gábor. Hozzátette, a városban azokon a helyeken, ahol új fogyasztók csatlakoztak a rendszerhez, ott tömbben tették, ez pedig megkönnyítette a szerelési munkálatokat.
A marosvásárhelyi távhőrendszer koncesszionált övezetében végzett folyamatos felmérések, valamint a lakosság visszajelzései értelmében nőtt a távhőszolgáltatással szembeni elégedettség. Az E-Star illetékese szerint a beruházások által elért minőségbiztonság és -növekedés mellett fontos tényező, hogy az önkormányzattal való jó együttműködésnek köszönhetően továbbra tartható a fogyasztói ár, amennyiben az állam megszünteti a távhőtámogatást, tehát a fogyasztóknak nem kell többet fizetniük az eddigi 231 lejes gigakalóriánkénti árnál.
„Amióta átvettük a szolgáltatást, felkínáltuk, hogy függetlenül attól, hogy a távhőrendszeren vannak-e vagy sem, a koncesszionált övezetben lakók a vállalatunk által szolgáltatott meleg vizet használják, ami azt eredményezi, hogy jobban kiegyensúlyozódik a nyári és a téli hőenergiatermelés. Ugyanakkor a nyár folyamán beüzemeltünk egy hő- és villamosenergiát egyidőben termelő kogenerációs motort, 2012 folyamán további kettő kezdi meg tevékenységét” – fogalmazott Dácz Gábor.
Egy időben riasztották a tűzoltókat Nagyernyében és Marosvásárhelyen, két különböző tűzeset miatt.
Közúti balesethez riasztották a hatóságokat Nyárádkarácsonba vasárnap este. Két gépkocsi ütközött össze, aminek következtében az egyik jármű egy gázcsőnek csapódott, ezért felmerült a gázvezeték megrongálódásának gyanúja.
Az áramszolgáltató vállalat tájékoztatása szerint tervezett karbantartási munkálatok miatt Szászrégen több utcájában is ideiglenes áramszünetekre kell számítani a következő napokban.
Az Ecolect Maros Fejlesztési Társulás ügyvezető igazgatója tisztázta a Marosvásárhelyen kiosztásra kerülő kukák körüli kérdéseket: az új rendszer célja az átlátható és egységes hulladékszállítás, de nem mérik le mindenkinek külön a szemétmennyiségét.
A farkasok és a tigrisek különösen jól érzik magukat a nagy hóban, fagyban a marosvásárhelyi állatkertben. A tartósan fagyos idő beálltával fokozottan figyelnek az állatokra és az optimális hőmérsékletre, az ünnepek alatt mégis elpusztult egy gímszarvas.
Négy hónap alatt hatszáznál több szabálytalanul parkoló vagy közterületen hagyott autót szállítottak el Marosvásárhelyen. Soós Zoltán polgármestert cáfolta, hogy a luxus, nagyméretű járművek a helyükön maradnak, bárhol is állomásoznak.
Negyven hektáros területen fekvő sport- és szabadidőpark létrehozását tervezi a marosvásárhelyi városháza, és százötvenezer eurós össznyereményt ajánl fel azoknak a tervezőknek, építészeknek, akik rész vesznek a tervpályázaton.
Földrengéshez hasonló zajt és mozgást eredményezett pénteken reggel a hó súlya alatt összeomlott röpde a marosvásárhelyi állatkertben. A Zöld házat és környékét is lezárták.
Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.
Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.
szóljon hozzá!