
Új aszfalt a Solymossy utcában
Fotó: Barabás Ákos
A tavaszi kátyúzások után már jelentősebb aszfaltozási munkálatok is zajlanak Székelyudvarhelyen: teljesen új, egybefüggő burkolatot kapott például a Solymossy és a Fások utca, utóbbiban a járdafelületre is új aszfalt került.
2018. június 19., 12:042018. június 19., 12:04
A tavalyi közbeszerzési eljáráson az ING Service Kft. nyerte el a székelyudvarhelyi aszfaltozási és útkarbantartási munkálatok kivitelezési jogát, az akkor megkötött, 3,4 millió lej értékű szerződésből pedig 1,4 millió lej értékben maradtak el munkálatok, amelyeket a cég idén végez el – tájékoztatott a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. A tavalyi megállapodás értelmében tehát
A felsoroltakból kettő esetében már befejeződtek a munkálatok.
Fotó: Barabás Ákos
Mint a sajtóosztály referense, Ember Attila elmondta, pontosan még nem tudni, hogy év végéig hány utcában sikerül egybefüggő aszfaltszőnyeget leteríteni. „A terveinket módosíthatja bármilyen, sürgősen megoldandó javítás, ami előre nem látható, de az elképzelés szerint az eddig elvégzett munkákkal együtt idén is szeretnénk hét-nyolc utcában egybefüggő aszfaltszőnyeget leteríteni” – magyarázta.
A polgármesteri hivatal kiírta a 2018-as útkarbantartási munkálatokra vonatkozó közbeszerzést is, a licit az elmúlt napokban járt le, azt azonban még nem tudni, hogy melyik cég ajánlata nyert. Jelenleg a beérkezett ajánlatok tartalmának műszaki ellenőrzése folyik – számolt be Ember Attila. Idén egyébként 800 ezer lejt költhet a város javítási munkákra.
Fotó: Barabás Ákos
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!