Fotó: Both Ildikó
Az óvodások és lezárták az idei tanévet, ünnepi műsorral köszöntötték a kicsik édesanyjukat az évzáró és egyben – kissé megkésett – anyák napi ünnepség keretében. A Benedek Elek óvoda nagycsoportosai elbúcsúztak egymástól és tanítóiktól.
2010. május 27., 20:322010. május 27., 20:32
Fotó: Both Ildikó
Csütörtök délután népes gyereksereg lepte be a Benedek Elek Napköziotthon udvarát, a gyerekek szereplésre készültek, és a kapu fele sandítottak, érkeznek- e már a szüleik. A napközisek ünnepi műsorral zárták a tanévet, a táncos – énekes előadást egybekötötték az elmaradt anyák napi ünnepséggel is. A két felkészítő óvónő irányításával minden gyerek szavalt, énekelt vagy mesét mondott, megörvendeztetve ezzel az édesanyákat, édesapákat és nagyszülőket is.
Fotó: Both Ildikó
Az előadás előtt az óvónénik beszámoltak az elmúlt év tevékenységéről, kiemelve, hogy a műsor összefoglalja azt amit egész évben igyekeztek megtanítani a gyerekeknek. Ugyanakkor a sztrájkról is szóltak, hiszen mával véget érhet a tanév amennyiben a tanügy nem függeszti fel az általános megmozdulást. Természetesen a tanügyi nehéz helyzet nem volt hatással a kicsikre, akik egymás kezét fogva sorakoztak fel a népes közönség előtt és adták elő prdoukciójukat.
Fotó: Both Ildikó
A kétrészes műsor első felében az édesanyáké volt a főszerep, a gyerekek kisebb- nagyobb segítséggel szavaltak szüleiknek. Ezt követően táncos- zenés műsorral lepték meg a közönséget, a kicsik különböző gyerekdalokat, népdalokat adtak elő, de volt aki mesét is mondott. Az évzáró igazán sikeres volt, a gyerekek megmutatták az elmúlt év munkáját, mindazt amit az óvodától kaptak.
Fotó: Both Ildikó
Az elméleti oktatás mellett a Bendek Elek Napköziotthonban különféle mozgásfejlesztő, kézügyesség fejlesztő és a logikus gondolkodásukat fejlesztő játékeszközök állnak a gyerekek rendelkezésére. A korszerű játszótérrel is felszerelt napközibe több száz gyerek jár, és, ha a ma szereplő csoport jövőben el is hagyja az óvodát az iskoláért, utánpótlás máris van – közölték az óvónők.
A második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség 1940. szeptember 5-én átlépte a trianoni határt, az észak-erdélyi települések sorra tértek vissza az anyaország kebelébe. Erdővidéken székelykapu várta a szeptember 12-én érkező felszabadítókat.
Második alkalommal tartanak termésnapokat az orbaszéki Zágon községhez tartozó Papolcon szeptember 20–21-én. Az ünnepélyes felvezetés fénypontját Bede Erika első, természetfotókból összeállított kiállításának megnyitója képezi.
A munkálatok ütemterv szerint haladnak, év végéig befejezik a 131-es és a 122-es megyei utak teljes korszerűsítését – tájékoztatta a Székelyhont a Kovászna megyei útosztály igazgatója. A nagyberuházással Erdővidék közlekedését emelik új szintre.
Álomszerű világba kalauzol a Háromszék Táncszínház szeptember 18-án bemutatandó, legújabb előadása. A Napszentület című misztikus táncjáték rólunk, emberekről szól: része a születés, elmúlás, és az utolsó átváltozás – az élet csodája.
Nem tragédia a városnak, ha le kell mondani néhány, az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által támogatott beruházásról – jelentette ki Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az biztos, hogy a tanintézmények számára lesz finanszírozás.
Egy órával a Ro-Alert figyelmeztetés kiküldése után megtalálták a torjai származású 82 éves férfit, akinek eltűnését szeptember 10-én jelentették a rendőrségen. Ebben az évben ez a 123. ilyen eset, közülük 120-at sikeresen lezárt a rendőrség.
Rendhagyó helyszínen zajlott Kovászna Megye Tanácsának ülése: a képviselő-testület Sepsiszentgyörgyön a Speciális Általános Iskolában gyűlt össze. A tanácsülésen többek között az élsportolók, valamint egy színházi esemény támogatásáról döntöttek.
Idén is lesz Best of Sepsi verseny a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szervezésében. Úgy tartják, hogy a hétköznapi hősök, a „csak” a dolgukat végző, de pozitív kisugárzású emberek megérdemlik, hogy mások is elismerjék munkájukat.
Elhagyta Torja településen található otthonát, és nem tért haza egy idős férfi. Megtalálásához a lakosság segítségét kéri a rendőrség.
Indulnak a kézdivásárhelyi Lábbusz járatai szeptember közepétől, amelyekhez a gyerekek a kijelölt találkozási pontokon csatlakozhatnak. A kezdeményezés célja, hogy a diákok biztonságosan, közösen és élményekkel teli reggelekkel érkezzenek az iskolába.