Hirdetés
Hirdetés

Évről évre több a medve Háromszéken is

Képünk illusztráció •  Fotó: Pál Árpád

Képünk illusztráció

Fotó: Pál Árpád

A háromszéki környezetvédelmi ügynökség újabb jelentést ismertetett a medvepopuláció alakulásáról. A legfrissebb adatok szerint Kovászna megyében 2083 lehet a számuk.

Székelyhon

2023. július 02., 12:002023. július 02., 12:00

2023. június 30., 16:262023. június 30., 16:26

A minap közzétett adatokból az is kiderül, hogy

2011 óta Háromszéken 241 medve kilövésére került sor

(a román hivatali és sajtónyelv kerüli a „kilövés” megnevezést, ehelyett a begyűjtés, kiemelés stb. szavak megfelelőit használják).

Hirdetés

A környezetvédelmi ügynökség igazgatója, Gheorghe Neagu elmondta, hogy

az utóbbi 11-12 évben a kilövések ellenére is folyamatosan növekedett a medvék száma Kovászna megye erdeiben.

Azt is kihangsúlyozta, hogy föltétlenül csökkenteni kell a nagyvadak számát.

Tavaly 56 kilövési engedélyt adtak ki, amellett sor került olyan beavatkozásokra is, melyek során a megjelölt övezetből medvét és farkast máshová telepítettek a szakemberek.

A jelentés kitér a vadkárokra is. Tavaly Háromszéken 294 kárbejelentési, illetve kárfelmérési jegyzőkönyv készült az erdei vadállatok garázdálkodásaival kapcsolatosan.

A 294-ből 273 esetben medve okozott károkat a lakosság háztáji gazdaságaiban, állatállományaiban, gyümölcsöseiben, épületeiben.

További nyolc esetben farkasok, öt-öt esetben vaddisznók és szarvasok, három alkalommal hódok okozták a károkat.

Év elejétől a megye településeinek polgármesteri hivatalai összesen 65 esetben hívták helyszíni vizsgálatokra, kárfelmérésekre a környezetvédelmi hatóságok illetékeseit, ebből 63 esetben medvék voltak a károkozók, kettőben farkasok.

Idén az igénylések nyomán 31 kilövési engedélyt kaptak a háromszéki vadásztársulatok.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 19., vasárnap

Hétfőn dönti el a PSD, hogy megvonja-e a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől

Hétfőn dönt a Szociáldemokrata Párt (PSD) arról, hogy megvonja-e a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől.

Hétfőn dönti el a PSD, hogy megvonja-e a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Országos rendőrségi akció volt szombaton milliós nagyságrendű bírságokkal

Többszáz jogosítványt vontak be az elmúlt 24 órában országszerte, többek között gyorshajtás és ittasvezetés miatt – derül ki a rendőrség vasárnapi közleményéből.

Országos rendőrségi akció volt szombaton milliós nagyságrendű bírságokkal
2026. április 19., vasárnap

Ellenőrzéseket rendelt el a munkaügyi miniszter a fogyatékosokat foglalkoztató védett egységeknél

Ellenőrizni fogják a fogyatékossággal élő személyeket is foglalkoztató úgynevezett védett egységeket, az intézkedést Florin Manole munkaügyi miniszter rendelte el.

Ellenőrzéseket rendelt el a munkaügyi miniszter a fogyatékosokat foglalkoztató védett egységeknél
2026. április 19., vasárnap

Így segíthetjük a gólyák biztonságát

Szeretett vándormadaraink hazatértek, elfoglalták fészkeiket és legtöbbjük már megkezdte a családalapítást. Mégis lehetnek olyan gólyák, amelyek még a fészkeléssel bajlódnak – mutatjuk, mit tehetünk értük, illetve a jövőbeli fiókák épségéért.

Így segíthetjük a gólyák biztonságát
Így segíthetjük a gólyák biztonságát
2026. április 19., vasárnap

Így segíthetjük a gólyák biztonságát

Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Leleplezett körözöttek: 20 európai elfogatóparancsot hajtott végre a Román Rendőrség

Alig egy hét alatt összesen 20 európai elfogatóparancsot hajtott végre a Román Rendőrség, és több száz személyt azonosítottak a SIRENE-együttműködés révén.

Leleplezett körözöttek: 20 európai elfogatóparancsot hajtott végre a Román Rendőrség
2026. április 19., vasárnap

Engedély nélkül lelőttek egy medvét, őrizetbe vettek két vadászt

Őrizetbe vettek a hatóságok két Brassó megyei vadászt, akik engedély nélkül lelőttek egy barnamedvét.

Engedély nélkül lelőttek egy medvét, őrizetbe vettek két vadászt
2026. április 18., szombat

Bordélyvilág az egykori Csík vármegyében

Utcán sétáló kendőzött szépségekről ír a korabeli sajtó Gyergyószentmiklós vonatkozásban, Csíkszeredában szálloda is fungált bordélyként. Bizony, e tekintetben Csík vármegyében sem voltak szemérmesebbek az emberek, mint máshol Székelyföldön.

Bordélyvilág az egykori Csík vármegyében
Bordélyvilág az egykori Csík vármegyében
2026. április 18., szombat

Bordélyvilág az egykori Csík vármegyében

Hirdetés
2026. április 18., szombat

Növelni tudta a mandátumai számát a Tisza, megvan a választások végleges eredménye

A magyarországi országgyűlési választásokon leadott összes szavazatot megszámolták szombatra, a Tisza pedig növelni tudta a képviselői mandátumainak számát, a kétharmad pedig még egyértelműbb lett.

Növelni tudta a mandátumai számát a Tisza, megvan a választások végleges eredménye
2026. április 18., szombat

Kulcsár-Terza József pártja a Fidesz és a Mi Hazánk mellett marad

A Magyar Polgári Erő (MPE) a Magyarországon „ellenzékbe kényszerült nemzeti pártok” mellett marad – közölte szombaton a párt ügyvivő elnöksége.

Kulcsár-Terza József pártja a Fidesz és a Mi Hazánk mellett marad
2026. április 18., szombat

A tetejére fordulva állt meg egy autó

Életveszélyesen megsérült egy férfi egy közúti balesetben szombat este, miután lesodródott az autó az úttestről és a tetejére fordulva állt meg. A súlyos sérültet helikopterrel szállították kórházba.

A tetejére fordulva állt meg egy autó
A tetejére fordulva állt meg egy autó
2026. április 18., szombat

A tetejére fordulva állt meg egy autó

Hirdetés