
A régi kórháznál iskolásokat is bevontak az ágyás beültetésébe
Fotó: Gergely Imre
Többen is kifejezték nemtetszésüket az elmúlt hónapokban amiatt, hogy a gyergyószentmiklósi parkok, zöld felületek virágágyásaiban csak a gyomok és a telet túlélt virágok voltak láthatók. Jó hír, hogy elkezdték a városszépítést.
2021. június 20., 20:422021. június 20., 20:42
Ilyen elhanyagolt sosem volt a város. Gyom uralja a köztéri virágágyásokat városszerte – állapították meg többen a városi közállapotokkal foglalkozó közösségi oldalakon még a múlt héten is. Pár napja azonban a Szent István téri körforgalomban kertészeti munkások jelentek meg, gyomláltak, ezzel elmondható, hogy elkezdődött a virágosítás. Pénteken pedig a régi kórház elé hívta a városvezetés a sajtót, hogy megmutassa, miként valósítják meg az általános iskolák számára kiírt, köztéri virágágyások díszítését célzó pályázat egyik nyertes tervét.
Amíg az iskolások és a kivitelező szakcég alkalmazottai bukszusfákat és különböző egyéb növényeket helyeztek el a körágyásban, Csergő Tibor polgármester reagált arra, amit Bajkó László képviselő vetett fel az egy nappal korábbi tanácsülésen. A képviselő nem kapott akkor konkrét választ arra, hogy a munkálat odaítélése milyen formában történt, és azt nehezményezte, hogy gyergyószentmiklósi szakcégeket nem kerestek meg ezzel. A polgármester szerint nem lényeges, hogy gyergyói vagy sem az érintett cég; annak adták oda, aki vállalni tudta az elvárt elképzelések megvalósítását. Ez ugyanaz a cég, amely tavaly a szabadidőparkot is növényekkel telepítette be.
A most kezdődött és az időjárás függvényében néhány hét alatt megvalósuló növénytelepítés 110 ezer lejbe kerül, míg a tavalyi évben 250 ezer lejt költött az önkormányzat a város virágokkal való díszítésére – közölte Csergő. A polgármester kijelentette, nem híve annak az eljárásnak, ami eddig jellemző volt, azaz, hogy évente többször újraültették különböző virágokkal a virágágyásokat. Most évelő növényeket telepítenek, két éves garanciával, azaz, ha kipusztulnának, a cégnek kell visszaültetnie ezeket.
Az önkormányzat a múlt években számos eszközt, gépet vásárolt, azzal a céllal, hogy saját hatáskörben végezzék a közterület karbantartási feladatokat. Kaszálógép, fűnyírók és más gépek is várják, hogy a parkokban, játszótereken munkát végezzenek, és vannak emberek is, akiknek ez a feladat szerepel a munkaköri leírásában. Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy ezeket hogyan fogják használni. Ugyanis, amint a polgármester elmondta, még nem mérték fel, hogy mi az, amit el tudnak végezni. Kilátásban van, hogy lesznek feladatok, amelyeket ki fognak szervezni külső kivitelezőknek.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
2 hozzászólás