
Fotó: László Ildikó
A puszpáng vagy bukszus tömör bokor, amely leginkább bőrszerű, örökzöld leveleivel díszít, és vidékünkön is közkedvelt: elsősorban szegélynövényként vagy sövénynek telepítik, hogy védjen a kíváncsi tekintetektől, de mivel metszéssel könnyen alakítható, olykor geometriai formájúra nyírják, így ékes dísze lehet a kertnek. Néhány éve több helyen is megfigyelhető, hogy rossz állapotba kerültek a bukszus sövények és díszbokrok. Növényvédő szakember segítségével jártunk utána, hogy mi lehet ennek az oka, és mit tehetünk a pusztulásuk ellen.
2024. május 03., 08:032024. május 03., 08:03
2024. május 03., 08:062024. május 03., 08:06
Józsa Eszter növényvédelemmel foglalkozó szakértő rögtön az elején ismertette a probléma gyökerét. Mint elmondta,
Rámutatott, számos olyan kártevő van ma már Európában, ami nem volt jelen 10-20 évvel ezelőtt, de „potyautasként” megérkezett a növénykereskedelemmel, alkalmazkodik a mi körülményeinkhez, és évről évre ellenállóbb, erősebb lesz.
Kontinensünkön először 2007-ben figyeltek fel rá, Magyarországon és Romániában pedig 2010 környékén.
A levelek közé megbújva, alig észrevehető a kis zöld hernyó
Fotó: László Ildikó
Mint a szakember rámutatott, a puszpángok legnagyobb ellensége tulajdonképpen
A hernyónak viszont rágó szájszerve van, amellyel a levél felső bőrszövetét kirágja, ezután pedig egy fehéres elszíneződés figyelhető meg azon. Ahogy a hernyók növekednek, képesek az egész levelet megrágni, és
Fontos még tudni a kártevőről, hogy ugyan az Európától merőben eltérő éghajlatú Kínából érkezett, de
Fotó: László Ildikó
A szakember szerint ahogy tavasszal elkezd melegedni az idő, életre kel, és ugyan kezdetben nagyon kis mértékben károsít, de aztán növekedni kezd és ezzel együtt az „étvágya is nő”.
Ezt a folyamatot észre sem vesszük, pedig a peték lerakásával gyakorlatilag már teljesen megfertőződött a bukszus bokor. A petékből kikelnek később a hernyók, amelyek kezdetben nagyon picik, de már akkor is jelentősen károsítani tudják a növényt.
Emiatt mire észrevesszük a bokrok külső felén, hogy a növénnyel valami gond van, sok esetben már késő, hiszen
Fotó: László Ildikó
Józsa Eszter rámutatott arra is, hogy a bukszus ugyan képes lenne megújulni és új hajtásokat növeszteni, azonban a kártevő lepke akár évi két-háromszor is rajzik, petéket rak le, gyakorlatilag kora tavasztól késő őszig minimum két nemzedéke alakul ki –
Ebben az esetben hiába az új hajtások, hiszen azokat is megrágják a hernyók, a növény pedig így évről évre gyengül, megfelelő védekezés és gondozás hiányában pedig idővel el is pusztul.
A szakember szerint a puszpángmoly elleni védekezés ugyan nem lehetetlen, de nem is egyszerű folyamat. A védekezés legelső lépéseként,
Mivel ilyenkor általában egy kis példányról beszélünk, még könnyen eltávolíthatók a kártevők. A probléma azonban az, hogy hiába, vásárolunk egészséges növényt, lepkéről lévén szó előfordulhat, hogy a környékről odarepül a mi kertünkbe és elkezdi pusztító tevékenységét: megfertőzi a bokrot.
Számos sövény került meglehetősen rossz állapotba miután tarrágást végeztek a kártevől
Fotó: László Ildikó
Jó hír, hogy ma már vannak lehetőségek arra, hogy kiszűrjük, mikor jelenik meg a rovar a kertünkben: az úgynevezett feromoncsapda erre való.
– magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy a feromon-csapdát májustól szeptember végéig érdemes kihelyezni a puszpángbokrok közelébe. Mint kiderült, ezeket a fajspecifikus feromon-készítményeket a Magyar Tudományos Akadémia kutatásai alapján fejlesztették ki, a csapdát pedig párban adják és az egész kertet lefedi. A szakértő tanácsa szerint
Mivel a feromonkapszula egy minősített fémzárolt készítmény, a csomagolás nagyon biztonságos, így be lehet tenni a fagyasztóba – nyomatékosít a szakember, hozzátéve, hogy ez a biológiai védekezési forma, ami önmagában nem elég.
Fotó: László Ildikó
A növény megmaradásához szükség lesz kémiai védekezésre is, amit egy szezon alatt permetezés formájában többször is alkalmazni kell.
– emelte ki a szakember, hozzátéve, hogy dísznövények esetében kicsit szerencsésebb helyzetben vagyunk a permetezést illetően, hiszen nem fogyasztjuk a növényt. Mint rámutatott, vannak engedélyezett, permetezésre használatos szerek, amelyeket a növényvédő szaküzletekben be lehet szerezni. Kiemelte:
Emellett, minden esetben tapadásfokozó anyagot is tenni kell a permetléhez, a puszpáng leveléről ugyanis könnyen lepereghet a vegyszer. Kéthetes gyakorisággal érdemes permetezést bevetni, hiszen
Éppen ezért, permetezést követően is érdemes a puszpángbokor lombját heti rendszerességgel ellenőrizni októberig, nehogy kellemetlen meglepetés fogadja a kerttulajdonost.
A bukszus közkedvelt szegélynövény a tömbház negyedekben,nagyrészük azonban pusztulásnak indult
Fotó: László Ildikó
Józsa Eszter rámutatott, hogy a különböző kontinensekről behozott rovarokkal szemben sokszor meg van kötve a kezük a növényvédelem terén, ugyanis
Ezért évről-évre gyarapodik az egyedszámuk, alkalmazkodnak a mi körülményeinkhez, és időről időre erősebbek lesznek. Mivel a puszpánggal is ez a helyzet, sokan döntenek úgy, hogy a legdrasztikusabb megoldást választják, és eltávolítják. Ilyenkor
A szakember szerint ezek ugyanúgy könnyen formálhatók, metszhetők, de jellegükben kicsit eltérnek: a babérmeggy például nagyobb levelű, a tiszafa pedig a tűlevelűek fajtájába sorolható.
Beszélgetésünkből az is kiderült, talán még sincs minden veszve: kísérletek folynak ugyanis arra, hogy a puszpángmoly természetes ellenségét – amely egyfajta tojásparazita, de nálunk nem létezik még – meghonosítsák, hogy az nálunk is elvégezze a természetes szelekciót úgy, mint a bukszusok származási helyén.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
szóljon hozzá!