
A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium. Archív
Fotó: Kristo Robert
Mindössze négy évet töltött Magyarországon Árpád-házi Szent Erzsébet, élete további két évtizede Thüringiához, német földhöz kötötte. Több mint nyolcszáz év távlatából is az evangéliumi szeretet egyetemes példája.
2019. november 19., 10:272019. november 19., 10:27
Alakját a legnagyobb festők örökítették meg. A ferences harmadrend, a ciszterciek, az Erzsébet-apácák és jótékonysági szervezetek patrónusa. Pékek, koldusok, özvegyek, árvák, ártatlanul üldözöttek, csipkeverők, fátyolkészítők kérik pártfogását. Nevét viseli az oroszhegyi, Erzsébet nevűekből álló kórus.
Liturgikus emléknapján jelképei közül a kenyér és a rózsa a templomok oltárára kerül – az áldó szertartás után a gondoskodó szeretet látható jeleit a rászorulók, illetve a kiválasztottak kapják meg.
A népi megfigyelés jeles, főleg időjárásjósló napként tartja számon: enyhe telet jelez, ha esik. „Ha Erzsike megrázza a dunyháját”, az havazást jelent. Másutt úgy tartják, ha „a pendelyét rázza meg”, akkor a karácsony is fehér lesz. Mondják, amilyen az Erzsébet-napi időjárás, olyan lesz a december.
Ünneplések
A marosvásárhely-meggyesfalvi Szent Erzsébet-plébániatemplom búcsús szentmiséjén, kedden 17 órától Opra István oroszhegyi plébános mondja a homíliát. Létrejöttének negyedszázados évfordulóját hálaadó szentmisével, irodalmi előadással és jótékonysági vásárral ünnepli a Gyimes-völgye első középiskolája, a felsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium. A tanintézet tornatermében 11 órától tartandó szentmise főcelebránsa Tamás József püspök lesz, szónoka pedig Fodor András, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöki helynöke. A Csíkszentmártonhoz tartozó úzvölgyi kápolnában a szombaton 12 órától tartandó búcsú szónoka Papp Márton csíkszentkirályi plébános lesz.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.
A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.
A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.
Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.
Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.
Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.
Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.
Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.
szóljon hozzá!