
Külföldön néznek jobb megélhetés után az orvosok, itthon pedig érződik a hiányuk
Fotó: Pál Árpád
Pályáznak a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségének felújítására és bővítésére, közben súlyos orvoshiánnyal küzdenek.
2017. szeptember 11., 18:432017. szeptember 11., 18:43
András Nagy Róbert a Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója lapunknak elmondta,
Hasonló gondokkal küzd a mentő- és a rohammentő-szolgálat (SMURD) is. A kórházigazgató hangsúlyozta, utánpótlás sincs, hiszen országos szinten a sürgősségen és a mentőszolgálatoknál legalább még ezer orvost kellene alkalmazni, mindössze száz rezidens választotta ezt a szakot.
A Studium Alapítvány által készített Marosvásárhelyi Magyar Rezidens Szaknévsorban mindössze hat orvos szerepel a sürgősség szakon – részletezte a helyzet súlyosságát a kórházigazgató. András Nagy Róbert már több ízben megfogalmazta, hogy szerinte a rezidensvizsgákat az igényekhez szabva kellene kiírni, tehát addig ne hirdessék meg újra a divatos szakmákat, míg a hiányszakmák nem telítődnek. Meglátása szerint
Azt is meg kellene fékezni, hogy Románia Nyugat- Európának nevel orvosnemzedékeket, szerződést kellene kötni a rezidensekkel, hogy a képzésért cserébe kötelesek legyenek néhány évet ledolgozni az országban.
Az igazgató arról is beszámolt, hogy kiírták a pályázatokat a hazai kórházak sürgősségi osztályainak felújítására és bővítésére, az egészségügyi minisztérium rendelettel hagyta jóvá a kórházak névsorát, melyek lehívhatják a támogatást, így az intézmények nem kell versenyezzenek a pénzért. A sepsiszentgyörgyi kórház 1,5 millió eurót hívhat le, most készülnek az előtanulmányok, az összeg felét egy új épületre, a másik felét orvosi műszerekre és berendezésekre fordítanák.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!