
Fotó: Kristo Robert
Nem sikerült a Bánkfalviak azon kezdeményezése, hogy Csíkszentgyögytől leválva új községet alapítsanak. A referendum abban az esetben lett volna érvényes, ha a község lakosainak fele, plusz egy személy leadja szavazatát. Az urnazáráskor, a 98 százalékos feldolgozottság alapján 35 százalékos részvételt jegyeztek.
2010. március 21., 22:192010. március 21., 22:19
2010. március 22., 12:572010. március 22., 12:57
Fotó: Kristo Robert
A szavazókörzetek bezárása után egy órával az igenek és nemek arányát még nem lehetett tudni, de a gyér részvétel ismeretében ez a népszavazás kimenetelén már nem változtat. A leadott szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága alapján, a referendumon való részvétel a 35 százalékot érte csak el, vagyis 1345-en éltek a véleménynyilvánítás lehetőségével a 3829 választópolgár közül. Az eredmény nem az elszakadni vágyókon múlt, ugyanis Bánkfalván 58, Csinódon pedig 60 százalékos volt a részvétel.
A referendum eredményével kapcsolatban György József polgármester kifejtette: „ez az arány azt jelenti, hogy a lakosság túlnyomó többsége az ügyet nem támogatja. Látszik, hogy erőltetett a kezdeményezés. A következőkben meg kell gondolni a hasonló lépéseket, és valóságos dolgokra kell építeni s nem hatalmi ambíciókra. A község korlátolt költségvetését ismerve a referendum, nagy érvágás ilyen szűk időben”. A további hasonló kezdeményezésekkel kapcsolatban az elöljáró hangsúlyozta: „a jelenlegi kezdeményező bizottsággal nem fogom kiírni a referendumot, mert nem valós alapokra építettek, újra kell fogalmazni és értékelni a dolgokat”.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!