
Fotó: Kristo Robert
A csíkszentgyörgyieket vasárnap 8 és 20 óra között várják az urnákhoz. A referendumon arról dönthetnek a község szavazásra jogosult polgárai, hogy Bánkfalva Csinóddal, Kotormánnyal és Egerszékkel közösen független községet alkothat-e.
2010. március 21., 14:042010. március 21., 14:04
2010. március 21., 19:392010. március 21., 19:39
Fotó: Kristo Robert
A bánkfalvi Márton Ferenc általános iskolában berendezett szavazókörzetben délig 192-en adták le voksukat, az erre jogosult 1053 személy közül – tájékoztatott Tamás Rozália, a választókerület biztosa. A 12 órakor véget ért mise után hazafelé menet többen betértek szavazni, így fél óra elteltével már 230-ra emelkedett a leadott voksok száma.
A megkérdezett bánkfalviak többsége bízik a referendum sikerében és a jelenlegi helyzet javulásában reménykednek. A falubeliek úgy gondolják külön községet alkotva jobb lesz a falunak, mert így több pénzt tudnak a falura és annak intézményeire fordítani. Van olyan is, aki már nem igazán vár semmit, mert mint fogalmazott az ígérgetésekkel telve van, „jobbat várnánk de örökké rosszabb lesz” – mondta.
„Minden a legnagyobb rendben zajlik” – értékelt kora délután György József polgármester. Elmondta: mise előtt, mise után általában nagyobb a szavazókedv. A község területén kialakított összesen hat szavazókörzetben a 3829 szavazópolgár közül 12 órakor 545-en járultak az urnák elé, ez megközelítőleg 14 százalék.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!