Érvényben maradt a Guşă-szobor felállítási határozata

A marosvásárhelyi táblabíróság elutasította azt a kérelmet, amelyben a Tőkés Lászlót képviselő Kincses Előd azt akarta elérni, hogy függesszék fel a Ştefan Guşă tábornok szobrának felállítására vonatkozó helyi tanácsi határozatot addig, amíg az ügyben végleges döntés nem születik. Ez azt jelenti: akár holnap is felállíthatnák a szobrot.

Gáspár Botond

2010. március 24., 13:242010. március 24., 13:24

2010. március 24., 16:412010. március 24., 16:41

Galéria
„Létezik-e még mindig ördögi terv a román-magyar ellentét fenntartására?” – tette fel a kérdést A szeretet márciusa rendezvényen Tőkés László, aki szerint az 1989-es rendszerváltás után is folytatódik az a Ceauşescu-terv, miszerint Marosvásárhelyen 50% alá kell csökkenteni a magyar lakosság arányát – ami megvalósult (erre vonatkozó pártdokumentumot Borbély László említett: 1986-ban úgy vélték, még 7321 román család betelepítésére van ehhez szükség).

Az EMNT elnöke elmondta, csütörtökön, március 18-án a marosvásárhelyi táblabíróság elutasította Kincses Előd ügyvédnek azt a kérelmét, hogy a forradalom temesvári eseményei során a tömegbelövetést elrendelő Ştefan Guşă (fotó) tábornok szobrának felállítására vonatkozó helyi tanácsi határozat végrehajtását függesszék fel addig, amíg az ügyben végleges döntés nem születik (vagyis, hogy szabad-e, lehet-e egyáltalán Ştefan Guşának szobrot állítani).

„Ez annyit jelent, hogy akár holnap is felállíthatnák a szobrot, amit, ha végül a bíróság úgy dönt, le kellene bontatni. Az önkormányzat ügyvédjének érve az volt, hogy a szobor felállítása semmiféle kárt nem okoz Tőkés László (a felperes – szerk. megj.) vagyonában” – ismertette Kincses Előd. Az önkormányzat által felkért ügyvéd, Vasile Ghere a bírósági testület előtt arra hivatkozott, hogy a szoborállítási határozatot a tanács RMDSZ-es tagjai is megszavazták (egyetlen kivétellel).

A Fekete márciusi események kapcsán szervezett konferencián Kincses Előd hangsúlyozta, Ştefan Guşă elhunyt, mielőtt elítélhették volna, azonban Victor Atanasie Stănculescut és Mihai Chiţacot 15 év börtönbüntetésre ítélték. „Mindhármuk ellen vádat emeltek. Utóbbi kettőnek valószínűleg jelentős szerepe volt a márciusi marosvásárhelyi események szervezésében is, mivel érdekük fűződött ahhoz, hogy ne a forradalom során Temesváron elkövetett cselekedeteiktől legyen hangos a hazai és a nemzetközi sajtó, hanem a Fekete márciusra figyeljenek” – tette hozzá az ügyvéd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Fiatal nő tett panaszt bántalmazás miatt egy Maros megyei rendőrre

Tizennyolc éves nő tett panaszt a szovátai rendőrségen, miután élettársa július és augusztus folyamán többször bántalmazta és megfenyegette őt. A férfi a Maros megyei rendőrség munkatársa.

Fiatal nő tett panaszt bántalmazás miatt egy Maros megyei rendőrre
2025. augusztus 24., vasárnap

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról
2025. augusztus 24., vasárnap

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec

A Marosvásárhelyi Állatkert 61. születésnapján merész műsorral lepték meg a közönséget: kifutóvá vált az oroszlánketrec szombat este. Hajnal Zsuzsanna különleges divatbemutatója egyszerre volt kulturális élmény, tudatos üzenet és világpremier.

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec
2025. augusztus 23., szombat

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével

Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével
2025. augusztus 23., szombat

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval

Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval
2025. augusztus 23., szombat

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult

Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult
2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen