
Fotó: Barabás Ákos
A Színezd újra! program minden részvevője abszolút nyertes: a támogatókkal karöltve az Udvarhelyi Fiatal Fórum negyedik alkalommal hirdette meg a környezetvédelmi vetélkedőt, amelyen minden diákcsapat tapasztalatot nyert, továbbá a hétfő délutáni eredményhirdetésről és díjkiosztóról senki sem távozott üres kézzel.
2018. március 05., 18:472018. március 05., 18:47
A volt Stúdió Mozi adott otthont a Színezd újra! verseny zárórendezvényének: a többszakaszos vetélkedő zárásaként a csapatok környezetvédelmi tematikájú kisfilmjeit is levetítették a részvevőnek. A díjakat két kategóriában, az elemi és a középiskolás diákcsapatoknak külön-külön ítélte oda a szakmai zsűri.
második helyezést ért el a Móra Ferenc Általános Iskola VII. A osztálya, harmadik lett a parajdi Áprily Lajos Általános Iskola VIII. osztálya, míg a negyedik pozícióban a Bethlen Gábor Általános Iskola VII. B osztálya végzett.
második lett a Tamási Áron Gimnázium X. B osztálya, harmadik helyen végzett a zetelaki P. Boros Fortunát Középiskola XI. osztálya, és negyedik lett a korondi középiskola XI. A osztályának csapata. A dobogósok a támogató jóvoltából pénzjutalomban részesültek:
amiket a vezetőtanárokkal közösen vehettek át a csapatok. A nyereményt osztálykirándulásra vagy az osztálytermek felszereltségének javítására fordíthatják. A negyedik helyen végzett csapatok pedig a Europe Direct-iroda hátizsákokból és tanszerekből álló ajándékcsomagját kapták.
Az elbíráló bizottság tagjai Bedő Erika és Fülöp Attila fotós, filmes szakértők, a Színezd újra! program idei képzői, valamint Burszan Andrea és Márton Katalin a versenyt kezdeményező ALT Technologies vállalat részéről, illetve Józsa Levente és Szabó Károly fotós, filmes szakértők, Sólyom Andrea, az Agora Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport egyesület elnöke és Török Tünde a szervező Udvarhelyi Fiatal Fórum képviseletében.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!