Hamarosan elkezdik a nagy Maros-híd felújítási munkálatait
Fotó: Haáz Vince
Egy nagyobb híd korszerűsítése egy tízkilométeres útszakasz felújításával egyenértékű pénzalapot igényel, így évente kevés hidat tud rendbe tenni a Maros megyei önkormányzat. A szakemberek rendszeresen ellenőrzik a megyében levő, illetve az önkormányzathoz tartozó 150 híd állapotát, és szükség esetén szakértői felmérést is kérnek. Jelenleg három ilyen felmérést készítenek, valamint több hídon dolgoznak. A lapunk által megkérdezett építészmérnök elmondta, nem a híd felszínén lévő repedések a veszélyesek, hanem a szerkezetben keletkezettek.
2018. augusztus 22., 15:372018. augusztus 22., 15:37
A hidakra terelte a figyelmet a genovai tragédia, amikor leszakadt az autópálya hídja, és sokan életüket vesztették. Az 1963–1967 között épült hídon szerkezetátalakítási munkálatokat végeztek 2016-ban, de nem azon a szakaszon, amely most leomlott. Az olaszországi hídomlás után a román közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) közleményt adott ki, amelyben leszögezi, hogy
rendszeresen ellenőrzik őket, és szükség esetén kijavítják. A közlemény szerint – kevésbé forgalmas helyeken – országos szinten összesen 37 olyan híd van, amely a veszélyesebb, ötös besorolásban szerepel, de ezeket is folyamatosan ellenőrzik a szakemberek, és szükség esetén független szakértői felmérést is kérnek. Ezekre azonban az elmúlt években nem volt szükség.
Az általános javításokat akkor szokták elvégezni, amikor a híd által összekötött útszakaszokat újítják fel, javítják.
A Maros megyei önkormányzathoz 150 híd tartozik, ezek karbantartására, felújítására kell előteremteni a pénzalapot. Mint Lukács Katalin sajtószóvivő lapunknak elmondta, a polgármesterek jelentései alapján – de amúgy is – az önkormányzat szakemberei folyamatosan ellenőrzik az utak és hidak állapotát. Mivel a hidak rendbetétele sokkal költségesebb, mint az utaké, évente a megyei tanács kevés hidat tud megjavíttatni.
Kormányalapból pályázatot nyertek egy erkedi, egy tóháti és egy vajdaszentiványi híd felújítására. Ezenkívül az elmúlt időszakban szakértői tanulmányt rendeltek három, nem túl jó állapotban lévő hídról: a sóváradi fahídról, a vámosudvarhelyi és a nyárádszentlászlói hídról. Ezek rossz állapotban vannak, a szakértői tanulmány fogja kimondani, hogy mennyire, és milyen javításokra van szükségük.
Marosvásárhelyen főként a Maros-híd állapotával foglalkozott hosszasabban a közvélemény. A Maroson átívelő, az Egyesülés-negyedet, illetve Marosszentannát, Marosszentkirályt és a környező településeket a várossal összekötő hídon nagyon rég nem végeztek javításokat, tetején néhol repedések látszanak.
Fotó: Haáz Vince
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal pályázaton nyert pénzösszeget a híd teljes felújítására, amely magában foglalja a kerékpársávok kialakítását is. Cosmin Blagától, a városháza sajtószóvivőjétől megtudtuk, a versenytárgyaláson kiválasztották már a kivitelezőt, és ősztől nekifognak a Maros-híd felújításának.
„Az első szakaszban a munkálatokat a híd alatt fogják végezni, így a gépkocsiforgalmat nem fogja akadályozni. Jövőre kerül sor a híd felső részének átalakítására, felújítására, de terveink szerint ekkor is
Márton Barna építészmérnök érdeklődésünkre elmondta, hogy az érvényes román törvények szerint az országos és nemzetközi utakon lévő hidakat félévenként ellenőrzik, és ha valami változást észlelnek rajtuk, azonnal jelzik az országos szakhatóságnak. Maros megyében általában betonhidak vannak, amelyek esetében különböző gondok adódhatnak.
Fotó: Haáz Vince
„A szabad szemmel is látható, a híd felületén, a toldásoknál kialakult repedések nem jelentenek különösebb gondot, inkább az autósok számára okoznak bosszúságot. Ha azonban a tartószerkezetben, a vasbeton elemekben keletkeznek repedések, akkor az már komoly problémát jelent. A repedésekbe beszivárog a víz, különösen márciusban és novemberben jelent ez gondot, amikor nemcsak beszivárog, hanem éjszaka megfagy a víz, és tágítja a repedéseket. Ha repedéseket észlelnek a betonszerkezetekben, azt feltétlenül jelzik a szakemberek, és kérik kijavításukat. Persze attól, hogy a tartószerkezet beton részében repedés van, a vas még tartja az hidat. Azonban
De erre nagyon ritkán kerül sor, mert a tartószerkezeteket folyamatosan vizsgálják a szakemberek” – mondta Márton Barna, aki kitért a Maros-hídra is, megosztva, hogy itt csak a fenti rétegen vannak repedések, a tartószerkezettel nincs gond. A mérnöktől azt is megtudtuk, hogy minél nagyobb a híd, annál veszélyesebbek esetében a tartószerkezeti meghibásodások, és jobban oda kell figyelni minden apró változásra. Hiszen minél nagyobb a két hídfő közötti távolság, annál nagyobb a nyomás a tartószerkezeten.
Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.
Lezárták az utat a Bucsin-tető térségében egy kidőlt fa miatt kedden este. A hatóságok este kilenckor még dolgoztak az útszaszakasz felszabadításán.
Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás a keddi nap folyamán – derül ki a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) összesítéséből.
Felhőszakadás, erős szél, jégeső várható Maros megyében kedden délután. A meteorológiai szolgálat narancs színű (másodfokú) riasztása kedden 22 óráig marad érvényben.
Közel tízezer pedagógus mérette meg magát július 8-án a véglegesítő vizsga írásbeli részén. A siker itt kulcsfontosságú: e nélkül nem lehet hosszú távon a tanári pályán maradni. Székelyföldön a legtöbben óvónői és tanítói vizsgára iratkoztak.
Három új alkotmánybíró kezdi el kilenc évre szóló megbízatását ezen a héten – írja az Agerpres hírügynökség.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Korábban is felmerült a mezőméhesi gyilkossággal gyanúsított Gânj Emil neve rendőrségi nyomozás kapcsán: a 23 éves áldozat családja szerint a gyanúsított a fiatal nő egykori élettársa, aki idén februárban elrabolta a lányt és felgyújtotta a házat.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
szóljon hozzá!