
Látványos kísérlet argon gázzal
Fotó: Barabás Ákos
Ez gáz! címmel látványos fizikai kísérleteket láthattak a gyerekek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium dísztermében csütörtök délután.
2017. szeptember 28., 20:092017. szeptember 28., 20:09
A bemutatót Székely Zoltán fizikatanár vezette, és a kísérleteket a nagyobb diákok mutatták be a közönség soraiból is bevonva diákokat. Hétköznapi tárgyak váltak érdekes kísérleti objektummá, illetve
Fotó: Barabás Ákos
A rendezvény célja, hogy a tanórákon túl felkeltség a fiatalok érdeklődését a fizika iránt, illetve hogy láthassák: nem unalmas, hanem
Az eseményre szép számban gyűltek össze diákok, és szemmel láthatóan jól is érezték magukat. A rendezvény egyébként a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány Heuréka alapja révén valósult meg.
Fotó: Barabás Ákos
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
szóljon hozzá!