
Fotó: Antalfi József
Azonnal kézbe kaphatjuk az erkölcsi bizonyítványt (cazier) Székelyudvarhelyen is július 30-ától. A polgármesteri hivatal kezdeményezésére péntektől a megyeszékhely mellett Udvarhelyen is felszereltek egy számítógépes rendszert, így a bizonyítványt mindössze öt perc alatt megkaphatják az igénylők a rendőrségen.
2010. július 30., 11:502010. július 30., 11:50
2010. július 31., 10:072010. július 31., 10:07
Fotó: Antalfi József
Bunta Levente, Udvarhely polgármestere azt nyilatkozta, ő annak híve, hogy „az embereket ne járassuk potyára Csíkszeredába. Az összes intézkedést, amelyben a rendőrség is partner volt, a lakosságért tettük. A kétórás csíkszeredai út mellett még pénzt is megspórolhatnak az igénylők, nem beszélve a benzinről.”
„A mostani iroda Udvarhely mellett rendkívül hasznos Székelykeresztúrnak, Szentegyházának, valamint a környező településeknek is, amennyiben valaki idejön, öt perc alatt megkapja az erkölcsi bizonyítványt” – tette hozzá Niţică Constantin, Székelyudvarhely rendőrparancsnoka.
„Az igénylő a pénzügyön kifizet egy 10 lejes illetéket, valamint vásárol egy két lejes okmánybélyeget a postán vagy a polgármesteri hivatalban. Ezekkel elmegy a rendőrségre, kitölti a kérést, és perceken belül kézbe kapja a bizonyítványt” – tájékoztatott Elisei Dan Ioan, a Hargita megyei rendőr-felügyelőség erkölcsi bizonyítványokkal foglalkozó osztályának vezetője, majd hozzátette: naponta mintegy 400 igényléssel fordulnak hozzájuk, ezek közül általában 150 az udvarhelyi térségből érkezik.
Fotó: Antalfi József
A beszámoló után a polgármester kipróbálta az új rendszert, kitöltötte a nyomtatványt, és azonnal kezébe kapta erkölcsi bizonyítványát.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!