Erdélyi koncertturnéra indul Rákász Gergely orgonaművész

Mozgalmas év volt a tavalyi Rákász Gergely orgonaművész életében. 85 koncertet adott, elkészült két új CD anyaga, megszületett második fia, elindult a Rákász Gergely Alapítvány, és nyáron szülővárosában, Győrben nagyszabású szabadtéri koncerttel ünnepelték 25 éves jubileumát a színpadon. Idén tavasszal pedig visszatér immár hagyományos erdélyi turnéjára, ahol ismét az orgona lordjai – Bach és Vivaldi – kerülnek reflektorfénybe. A turné kilenc állomásos lesz, 2019. április 24-én rajtol Brassóban.

2019. március 12., 13:102019. március 12., 13:10

2019. március 12., 13:212019. március 12., 13:21

A rendezvény médiapartnere a Székelyhon

Rákász Gergely Lords of the Organ sorozata harmadik évadához érkezett idén, és már számos rangos fesztivál a műsorára tűzte. A koncepció az, hogy ha az orgona a hangszerek királya akkor a lordok, a főurak azok, akik az asztalát körülülik. Bach természetesen az asztalfőn ül, és minden évben azok kerülnek a műsorba, akik valamilyen módon kötődnek az adott esztendőhöz.

Idén Vivaldi és Bach művek, Gustav Holst legendás Bolygók szvitjéből a Jupiter, Berlioz Rákóczi indulója, és francia romantikusok kaptak helyet a műsorban, mindegyik Rákász saját átiratában.

•  Fotó: Kovács Róbert Galéria

Fotó: Kovács Róbert

Rákász Gergely így ír a Lords of the Organ III. – Bach, Vivaldi, Italy sorozat műsoráról: „Bach és Vivaldi társaságában utazunk a korabeli Weimarba ahová a fiatal, belevaló német mester a divat miatt átköltözteti Itáliát. Bach szinte még kölyök, imponálni akar a munkaadójának, látja továbbá, hogy Vivaldi a hölgyek körében az elalélás határáig népszerű, hát tőle megkapják – gondolja. Csak azzal nem számol, micsoda változásokon megy át ő maga is eközben. Vivaldi zenéjével ismerkedve a gáláns olasz modor és a formák észrevétlenül belesimultak alapos német keretei közé. Szellem találkozott itt érzékiséggel. Bach mindig intellektuális kihívásként tekintett a zenére, Vivaldit viszont elsősorban az érdekelte, hogy a zenéje elbűvölő legyen. Szigorú szerkesztettség és Isten szolgálata az egyik, hangzatos dallamívek, amelyek élénk érzelmeket közvetítettek a másik oldalon.

Rákász Gergely koncertjei, az általa kigondolt „látványkoncert” műfajában, átütő sikerűek. Nagy számban vonzzák a hallgatókat, kínosan ügyelve az esztétikai arányokra.

Zenetörténeti narráció és vetítés keveredik az előadott művekkel olyan produkciót hozva létre, amely feltölt, szórakoztat, elgondolkoztat, de az előadás mégis megmarad azon a borotvaélen, aminek az egyik oldalán az érdektelenség, a másikon a csinnadratta irányába lehet leesni.

A frissen indult Rákász Gergely Alapítvány határon túli és anyaországi magyar területekre, valamint magyar közösségeknek szervez hangversenyeket magyar művészekkel. Minden megvalósult koncertre onnan ide – innen oda úgy tekint, mint egy-egy öltésre két elszakított nemzetrész között a művészet erejével. Rákász Gergely és csapata öt éve térnek vissza minden évben Erdélybe, és látva az ottani hangversenyek különleges erejét született meg az alapítvány gondolata. Jó volna ilyen hangversenyekből több, és nem csak Erdélyben, hanem például Kárpátalján.

•  Fotó: Rózsa Erika Galéria

Fotó: Rózsa Erika

A turné helyszínei és részletei:

Brassó – Brassói Magyar Evangélikus Templom, április 24., 19 óra.
Jegyelővétel: a Brassói Lapok szerkesztőségében, a Pilvax vendéglőben és a Frézia Mánia virágüzletben (Négyfalu).
Jegyár: 30 lej.

Sepsiszentgyörgy – Gyöngyvirág utcai református templom, április 26., 19 óra.
Jegyelővétel: a Városi Kulturális Szervezőirodában hétfőtől csütörtökig 10-16 óráig, pénteken 11–13 óráig.
Jegyár: 30 lej.

Kézdivásárhely – Vigadó Művelődési Ház, nagyterem, április 27., 18 óra.
Jegyelővétel: a Vigadó Művelődési Ház jegypénztárában, hétfőtől péntekig 8-16 óráig.
Jegyár: 20 lej.

Segesvár – Református templom, április 28., 19 óra.
Jegyelővétel: a református lelkészi hivatalban, naponta 9-17 óra között.
Jegyár: 20 lej.

Csíkszereda – Márton Áron utcai református templom, április 29., 19 óra.
Jegyelővétel: a Szakszervezeti Művelődési Házában 11-13 és 17–19 óráig.
Jegyár: 30 lej.

Gyergyószentmiklós – Gyergyószentmiklósi Örmény Templom április 30., 19 óra.
Jegyelővétel: a Figura Stúdió Színház jegypénztárában hétfőtől péntekig 15-19 óráig.
Jegyár: 20 lej.

Marosvásárhely – Kultúrpalota kamaraterme, május 1., 19 óra.
Jegyelővétel: a Kultúrpalota jegypénztárában keddtől péntekig 9-15.30 óráig, szombaton és vasárnap 9 és 14 óra között.
Jegyár: 20 lej.

Székelyudvarhely – Stúdió mozi, május 2., 19 óra.
Jegyelővétel: Mr. Muzic Zenebolt, nyitvatartás 9-18 óráig.
Jegyár: 30 lej.

Nagyszeben – Református Templom Galéria, május 17., 19 óra.
Jegyelővétel: a kompostor.ro honlapon, de a helyszínen a koncert előtt is lesz jegyértékesítés a helyek számának függvényében.
Jegyár: 20 lej.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat

Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság

Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság
2026. február 04., szerda

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések

Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések
2026. február 04., szerda

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Bőkezű végkielégítéssel ösztönözi önkéntes távozásra dolgozóit a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.

Bőkezű végkielégítéssel ösztönözi önkéntes távozásra dolgozóit a Dacia
2026. február 04., szerda

A rendőrség is vizsgálódik a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében

Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.

A rendőrség is vizsgálódik a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében
2026. február 04., szerda

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz

Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Rügyezik a tanügyben a tiltakozás, tavaszra kibontakozhat az általános sztrájk

Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.

Rügyezik a tanügyben a tiltakozás, tavaszra kibontakozhat az általános sztrájk
2026. február 04., szerda

Drónfelvételt is közzétettek a leomlott szilágycsehi templomtoronyról

A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.

Drónfelvételt is közzétettek a leomlott szilágycsehi templomtoronyról
2026. február 04., szerda

Új rockopera Wégidők címmel

Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?

Új rockopera Wégidők címmel
Új rockopera Wégidők címmel
2026. február 04., szerda

Új rockopera Wégidők címmel

Hirdetés