
Csíkszentkirályon a Borsáros-fürdő mellett épül a tanuszoda. Archív
Fotó: Veres Nándor
Aláírták tavaly a finanszírozási szerződést, de azt még nem tudja a községvezetés, hogy mikor épül fel a Csíkszentkirályra tervezett tanuszoda, amelyet az Országos Beruházási Társaság (CNI) építtet. A működtetési költségek jelentős növekedésére készülnek, de van rá fedezetük.
2022. március 21., 19:462022. március 21., 19:46
Korábban, még egy évvel ezelőtt 500 ezer lejre becsülték annak a tanuszodának az éves fenntartási költségeit, amelyet Csíkszentkirályon szándékszik építeni a CNI. Időközben nemcsak a típustervek változtak, hanem a várható működtetési költségek is, amelyeket az energiaárak emelkedése számottevően befolyásol. Székely Ernő polgármester szerint
Csíkszentkirályon földgázzal fogják biztosítani létesítmény fűtését, illetve a medence vizének melegítését, ezért a gázár is nagyon fontos eleme a költségeknek. A községvezető úgy látja, mivel a korábbiakhoz viszonyítva plusz bevételhez jutnak azáltal, hogy az ásványvíz-kitermelés után fizetett illeték 45 százaléka a helyi költségvetésbe kerül – a községben nagy palackozóüzem működik – ezt a költséget is tudják biztosítani. Ugyanakkor
és az úszni vágyók előtt is nyitva áll majd a létesítmény, így lesz saját bevételük is.
Ehhez viszont még el kell készülnie a tanuszodának, amelyről a polgármester jelenleg azt tudja, hogy ősz óta folyamatban van a kivitelezés érdekében kiírt közbeszerzési eljárás. Hozzátette, a község minden szükséges lépést megtett, átadta a kijelölt területet a CNI-nek, biztosítva van a közműellátás lehetősége, most
Az uszoda a meglévő Borsáros-fürdő mellé épül, amely benti medencével, pezsgőfürdővel és szaunával is rendelkezik. Mivel a gyergyószentmiklósi és csíkszentdomokosi tanuszodáknál nagyobb, új típusterv alapján készülő, többfunkciós létesítmény lesz, így
Az építéshez 4888 négyzetméter területre van szükség, amelyen az épületen kívül parkoló, zöldövezet és járda is helyet kap. Az úszómedence 15 méter széles és 25 méter hosszú, körülötte 2, illetve 6,8 méter szélességű pihenőhelyeket alakítanak ki. A földszinti öltözők, mosdók mellett a beépített tetőtérben erőterem, tornaterem kap helyet öltözőkkel, mosdókkal a vendégek számára is, illetve egy 124 személyes lelátó. A korábbi hajlított tetőszerkezet helyett ferde tetőt tartalmaz a típusterv.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!