Hirdetés
Hirdetés

Építési engedélyt kértek a Suta-tó rendezéséhez

Az egykori Suta-tó elhanyagolt környezete kedvező irányba változik •  Fotó: Veres Nándor

Az egykori Suta-tó elhanyagolt környezete kedvező irányba változik

Fotó: Veres Nándor

Tavasszal szeretnék elkezdeni a Csíkszereda peremén található Suta-tó helyreállítását, amelyet árvízvédelmi beruházásként végeznek el. A munkálatok tervezett költségeit ki kell egészíteni az időközben megemelkedett árak miatt.

Kovács Attila

2021. január 16., 12:092021. január 16., 12:09

Tizennégy évvel a tó vizének kényszerű leengedése után kezdődhet el a gát, és ezzel az árvízvédelmi tározóvá átminősített tó helyreállítása, miután befejeződött a tavaly kiírt közbeszerzési eljárás. A munkálatok kezdését tavalyra tervezték korábban, de a versenytárgyalási kiírás megjelenése késett, és csak decemberben vált elérhetővé.

A beruházás elvégzésére két cég nyújtott be árajánlatot, végül egy Szatmár megyei, avasfelsőfalui vállalkozást hirdettek nyertesnek

Hirdetés

– tudtuk meg Miklós Gézától. A Hargita Megyei Vízügyi Igazgatóság vezetője szerint csak az esetleges óvások benyújtására kijelölt időszak lejárta után lehet kivitelezési szerződést aláírni, de

az építési engedélyt már igényelték a csíkszeredai polgármesteri hivataltól. Mindezt azért, hogy már tavasszal el tudják kezdeni a helyreállítást.

A 3,7 millió lejre becsült munkálat költsége meghaladja a 4 millió lejt a cég által benyújtott ajánlat szerint – az igazgató szerint a becsült összeget az építőiparban történt árnövekedés miatt mintegy tíz százalékkal utólagosan kiegészítik.

Ismét víz lesz a tómederben

Az egykori nagy tómederből, amelyet 2007-ben a gát szerkezetében észlelt rongálódás miatt ürítettek le, kisebb erdővé fejlődött bozótot kell kiirtani, és kikotorni az üledéket, ugyanakkor

a gátat megerősítik és megemelik, ezzel növelve a tó befogadóképességét.

A beruházást, amely tartalmazza a város keleti pereméig vezető bekötőút felújítását és környezetrendezését is, a Râmnicu Vâlcea-i központú Olt Vízügyi Igazgatóság végezteti, miután évekkel ezelőtt az egykori tavat árvízvédelmi létesítménnyé minősítették át. Ez a tavat tápláló Fitód-patak vízhozamát tudja befolyásolni, segítve annak megelőzését, hogy a nagy esőzésektől felduzzadó patak Csíkszereda zsögödi részét veszélyeztesse.

A Suta-tó az 1980-as években élte fénykorát, akkor a szabadidős tevékenységek egyik kedvelt helyszíne volt, mert csónakázásra, fürdésre, horgászatra volt ott lehetőség. Utána visszaesett az érdeklődés, megszűnt a csónakázás, a tó vizének leengedése után pedig a környezet elvadult, többnyire kutyasétáltatók és nyájak keresik fel, az odavezető bekötőút környéke pedig építkezési törmelék lerakója lett.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Közvetlen repülőjárat indul Bukarestből Pekingbe

A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.

Közvetlen repülőjárat indul Bukarestből Pekingbe
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Csökkenteni kell az ivóvízfogyasztást Gyergyószéken – egy-két héten belül korlátozások is jöhetnek

A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.

Csökkenteni kell az ivóvízfogyasztást Gyergyószéken – egy-két héten belül korlátozások is jöhetnek
2026. augusztus 11., kedd

Az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszát adták át a forgalomnak

Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.

Az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszát adták át a forgalomnak
2026. augusztus 11., kedd

Pokolian drága triciklik, amiket használni kellene

Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.

Pokolian drága triciklik, amiket használni kellene
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Baka András: az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága

A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.

Baka András: az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága
2026. augusztus 11., kedd

90 „fekete mentős” videót távolíttatna el a TikTokról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

90 „fekete mentős” videót távolíttatna el a TikTokról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Volt munkaügyi miniszter: nem lehet megszavazni egy olyan bértörvényt, amellyel elégedetlenek a közalkalmazottak

Nem lehet és nem is szabad megszavazni egy olyan bértörvényt, amellyel elégedetlenek a közalkalmazottak – jelentette ki kedden Florin Manole.

Volt munkaügyi miniszter: nem lehet megszavazni egy olyan bértörvényt, amellyel elégedetlenek a közalkalmazottak
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Köztársasági elnökké választották Baka Andrást

Megválasztotta Baka Andrást köztársasági elnöknek az Országgyűlés kedden.

Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
2026. augusztus 11., kedd

Lányokat futtatott két férfi Sepsiszentgyörgyön, egyikük előzetesbe került

Két férfi ellen indított büntetőeljárást a sepsiszentgyörgyi ügyészség kerítés gyanújával. Egyikük állítólag egy nő prostitúciós tevékenységét irányította, a másik pedig több nőnek biztosított lakást, tudva, mire használják.

Lányokat futtatott két férfi Sepsiszentgyörgyön, egyikük előzetesbe került
2026. augusztus 11., kedd

Kelemen Hunort arról kérdezték, honnan lesz pénz a béremelésekre

A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben – jelentette ki kedden az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.

Kelemen Hunort arról kérdezték, honnan lesz pénz a béremelésekre
Hirdetés