
Archív
A gyergyószentmiklósi városnapi rendezvények finanszírozásáról is döntöttek a csütörtöki képviselő-testületi ülésen.
2017. november 24., 13:222017. november 24., 13:22
2017. november 24., 13:232017. november 24., 13:23
A 345 ezer lejes összköltségvetésből, amint Nagy Zoltán ismertette, 115 ezer lejt európai uniós pályázaton nyertek egy konferencia és az összes protokolláris költség fedezésére. 80 ezer lejt vállalkozóktól és más, vissza nem térítendő támogatásokból szereztek meg, így a város költségvetéséből 150 ezer lejt áldoznának az ünnepre. A polgármesteri előterjesztésben elhangzott, hogy ez a város saját költségvetésének mindössze 0,88 százaléka, és úgy véli, minden közösség a saját ünnepére, mely név- és születésnap és Gyergyói Világvándor is egyben, kevesebb mint egy százalékot igazán áldozhat.
Megoszlottak a vélemények arról, hogy ez az összeg sok-e, Bajkó László közölte, hogy a közbiztonságra, kamerarendszer vásárlására is kellene bár egy ennyit szánni. Vadász-Szatmári István tanácsos amellett érvelt, hogy igenis érdemes arra költeni, hogy az emberek táncoljanak, boldogok legyenek, a polgármester pedig sorolva a tervezett programokat, leszögezte:
A város pénztárából 150 ezer lejt vesznek ki, és adják át a rendezvényt kézben tartó Gyergyószentmiklósi Művelődési Központnak. Továbbá szintén a város bevételéből veszik kölcsön azt a 115 ezer lejt, amelyből a konferenciát szervezik, a vendégek étkeztetését, szállását állják. Amikor az utófinanszírozású projekt elszámolásra és kifizetésre kerül, az Európai Uniótól érkező összegből törlesztik a kölcsönt.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
Az Európai Unióban (EU) 5,1 százalékkal, az euróövezetben 4,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2026 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
szóljon hozzá!