A szépvízi Szent László-szobor
Fotó: Kristó Róbert
Szent László hava elnevezést viseli az a rendezvénysorozat, amellyel Szépvíz csatlakozott az idei Szent László-emlékévhez. A minden korosztályt megszólító eseménysorozat keretében konferencián, történelmi vetélkedőn, filmbemutatón, fotókiállításon és búcsús zarándoklaton is részt vehetnek az érdeklődők.
2017. május 29., 16:442017. május 29., 16:44
Sajtótájékoztatón ismertették a szépvízi Szent László hava elnevezésű programsorozatot hétfőn Hargita Megye Kulturális Központjában. Ferencz Angéla házigazdaként rámutatott,
„Ennek a kultuszteremtési igyekezetnek nagyon jó példáit láthattuk az elmúlt években: szoborállítás, térkiépítés, a kápolna romjainak feltárása, emlékhelyállítás, tanulmányutak, történelmi vetélkedők szervezése. Szóval számos olyan eseményen vehettünk részt, amely kiemeli Szépvízet a környező falvak közül. Ez pedig egy tudatos, átgondolt, jövőbe néző építkezésre utal” – mutatott rá a kulturális központ vezetője.
Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere emlékeztetett, hogy a magyar kormány a tavaly ősszel Szent László-emlékévnek nyilvánította a 2017-es esztendőt a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. A rendezvénysorozathoz csatlakozott Szépvíz is, hiszen településükön nagy hagyománya van a Szent László-kultusznak.
Az emlékév központi megnyitóján Potápi Árpád János magyar államtitkár győri beszédében a következőképpen fogalmazott: ezennel megnyitom a 2017-es Szent László-emlékévet Szépvíztől az Alpok lábáig. Ez is egy bizonyítéka annak, hogy észrevették, Szépvízen foglalkoznak örökségükkel – fejtegette a községvezető.
Szépvízen igyekeztek a lovagkirály nevéhez méltó programot összeállítani, még arra is gondoltak, hogy a „szentlászlós települések” elfoglaltak lehetnek a névünnep hetén, így egy egész hónapos rendezvénysorozatot állítottak össze. S mivel idén keddre esik Szent László napja (június 27.), így június minden keddjére terveztek egy-egy eseményt arra törekedve, hogy minden korosztály találjon köztük kedvére valót.
Június hatodikán tartják meg az Erdélyi Szent László települések találkozóját – az eseményre szinte minden olyan erdélyi település képviselőjét meghívták, amelyek valamilyen formában kötődnek Szent Lászlóhoz freskó, zászló, csatahely, legenda esetleg elnevezése révén. Mindeddig húsz településről jelezték, hogy részt vesznek a találkozón, amelyet a szépvízi községháza pincetermében tartanak 11 órától.
Az esemény elején megnyitják a Szent László hava programsorozatot, ahol felszólal többek között Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Utána a konferenciamegnyitó következik, majd Jánó Mihály művészettörténész tart előadást a Szent László freskókról. Ezt követi a Szent László települések bemutatkozása.
Június 13-ára Szent László gyerekszemmel elnevezésű történelmi vetélkedőt szerveznek, amelyet korábban is megtartottak ugyan, de akkor csak a helyi és szomszédos falvak tanulóinak a bevonásával – idén viszont minden középcsíki iskolát – beleértve a városiakat is – meghívták a megmérettetésre. Az eddigi visszajelzések alapján a helyiekkel együtt kilenc településről érkező diákok kilenc órakor a Szent László-szobornál találkoznak, onnan közelítik meg gyalogúton a Szent László-emlékhelyet, amely 6 km-re fekszik a településtől.
Harmadik programpontként Tíz év Szent László nyomában Szépvízen címmel tartanak filmbemutatót, illetve fotókiállítást június 20-án 11 órától a községháza pincetermében, ahol Daczó Dénes és Berszán-Árus György által készített dokumentumfilmet tekinthetik meg a meghívottak. A filmben látottak megvitatása után megnyitják Kristó Róbert volt kollégánk fotókiállítását. Erre az eseményre a helyiek jelentős része mellett meghívják mindazokat, akik az elmúlt tíz évben aktívan részt vettek a helyi Szent László-kultusz alakításában.
Szent László napján, június 27-én búcsús zarándoklatot tartanak a szépvízi Szent László-emlékhelyre, amelynek már hagyománya van a településen. Idén viszont nemcsak a helyiek, hanem felkérésre az érintett szomszédos települések lakói is kereszt alatt vonulnak ki a helyszínre, hogy ott részt vegyenek az ünnepi szentmisén – foglalta össze a programpontokat Ferencz Tibor, aki a Szépvízért Egyesület elnöke is.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.
Elkészült az új sportcsarnok Szentegyházán, amelyet Ambrus Pál helyi születésű birkózóbajnokról neveztek el az épület pénteki avatóünnepségén. A felszólalók a sport és az összefogás fontosságát hangsúlyozták.
szóljon hozzá!