Hivatalosan nem több a medve, mit tavaly, de nőtt a vadkárok száma
Fotó: Pál Árpád
A vadszámbecslési adatok szerint nem változott a Hargita megyei medvepopuláció mérete az előző évhez képest, dacára annak, hogy tavaly, addig példátlan módon, eltörölték a kilövési kvótákat, azóta tilos medvére vadászni. Az egyik vadásztársulat elnöke szerint a medvepopuláció mérete olyannyira túllépte már az optimális értéket, hogy teljesen mindegy, milyen adatok kerülnek be a hivatalos nyilvántartásba.
2017. május 26., 13:042017. május 26., 13:04
A védett vadakra – köztük a medvékre – vonatkozó kilövési kvóták tavalyi eltörlése óta
– derült ki, amikor Domokos László Józsefnél a nemrég befejezett vadszámbecslési adatokról érdeklődtünk. A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője arról számolt be, hogy
Közölte ugyanakkor azt is, hogy a kilövési keretek múlt évi eltörlése óta csökkent a vadásztársulatok bevétele, kevesebb pénzt tudnak fordítani a vadak etetésére, ezért a korábbinál pontatlanabbak lehetnek az idei adatok. Ő nem tartja problémának azt, ha a valóságban több a medve, mint tavaly, hiszen – mint mondja – a felmérés adatai sosem pontosak, becslés lévén nem is tudnak azok lenni. Az ő adataik szerint a medvepopuláció stabil a megyében. A vidéki településeken viszont arra panaszkodnak, hogy egyre több a medve.
Medvetámadás utáni helyzetkép. Meddig folytatódik?
Fotó: Barabás Ákos
Cáfolta Benke József, a Zetelaka és Társai Vadásztársulat vezetője, hogy kevesebbet etetnék a vadakat, ugyanakkor szerinte semmilyen jelentősége nincs annak, hogy milyen adatok kerülnek a statisztikába, a valóságban olyan sok a medve Hargita megyében, hogy egy pár száz egyeddel pontosabb vadszámbecslési kimutatás sem változtatna a probléma megítélésén és súlyán. Szerinte
Példaként elmondta, hogy a becslés elkészítésekor a vadásztársulatok a természetes szaporulatra vonatkozó, hivatalosan elfogadott adatoknál nagyobb értéket rendszerint nem vesznek lajstromba még akkor sem, ha indokolt lenne. Az országos adatelemzés során a vadszámlálásokon mért adatok egy részét a medvék mozgása miatti kettős számlálásra hivatkozva is lefaragják, a hivatalos országos adatok így hatezres medvepopulációról szólnak, eközben szerinte a valóságban 8–10 ezerre tehető a Romániában élő medvék száma, miközben a hazai élőhelyek nagyjából csak négyezer egyedet tudnak eltartani.
Benke József szerint
Fotó: Veres Nándor
Noha a vadszámbecslési adatok nem változtak, a bejelentett vadkárok száma nőtt a múlt év hasonló időszakához képest Hargita megyében. A megyei környezetvédelmi ügynökség feljegyzései szerint
Az idei károk többségét, összesen húszat medvék okozták, tízet a szintén szigorúan védett vadnak számító farkasok, a maradék négyet pedig vaddisznók, illetve hódok által okozott kár is volt.
A valóságban ennél jóval többször garázdálkodnak a vadak, Benke József szerint
Ennek a körülményes kártérítésigénylés is oka, máskor pedig – ha például a vad elhurcolja a megölt haszonállatot – nincs bizonyíték a károkozásra, ugyanis ezt a szárnyasoknál nagyobb háziállatok esetében a fülszámmal kell igazolni.
A zetelaki vadásztársulat adatai szerint május eleje óta csak Székelyvaráson három gazdaságban pusztítottak a vadak: a farkasok két alkalommal összesen öt juhot öltek meg, a medvék pedig ugyancsak két alkalommal két tehenet téptek szét.
Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.
Lezárták az utat a Bucsin-tető térségében egy kidőlt fa miatt kedden este. A hatóságok este kilenckor még dolgoztak az útszaszakasz felszabadításán.
Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás a keddi nap folyamán – derül ki a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) összesítéséből.
Felhőszakadás, erős szél, jégeső várható Maros megyében kedden délután. A meteorológiai szolgálat narancs színű (másodfokú) riasztása kedden 22 óráig marad érvényben.
Közel tízezer pedagógus mérette meg magát július 8-án a véglegesítő vizsga írásbeli részén. A siker itt kulcsfontosságú: e nélkül nem lehet hosszú távon a tanári pályán maradni. Székelyföldön a legtöbben óvónői és tanítói vizsgára iratkoztak.
Három új alkotmánybíró kezdi el kilenc évre szóló megbízatását ezen a héten – írja az Agerpres hírügynökség.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Korábban is felmerült a mezőméhesi gyilkossággal gyanúsított Gânj Emil neve rendőrségi nyomozás kapcsán: a 23 éves áldozat családja szerint a gyanúsított a fiatal nő egykori élettársa, aki idén februárban elrabolta a lányt és felgyújtotta a házat.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
szóljon hozzá!