
A kapcsolatot is megerősítheti, ha mindkét szülő jelen van a gyermek születésénél
Fotó: Gábos Albin
A járványügyi korlátozások feloldása lehetővé tette, hogy ismét a világjárvány előtti feltételek mellett legyen biztosítva a lehetőség az apás – vagy egy másik kísérő jelenlétében történő – szülésre. Egyes székelyföldi városokban működik is a kezdeményezés, de olyanok is vannak, ahol nem.
2022. április 21., 21:242022. április 21., 21:24
A koronavírus-járvány miatt több alkalommal is szünetelt az elmúlt években az apás – vagy egy másik kísérő jelenlétében történő – szülés, illetve olyan is volt, amikor csak szigorúbb feltételek mellett valósulhatott meg, jelenleg azonban már nincs akadálya annak, hogy a hozzátartozó támaszt nyújtson az édesanyának a szülőszobán. Ennek ellenére
A Székelyudvarhelyi Városi Kórházban az apás szülés ismét a járvány előtti feltételek mellett zajlik. Zörgő Noémi kórházi szóvivő szerint ez azt jelenti, hogy
Előfordulhat, hogy a két apás szülőszoba közül mindegyik foglalt, ilyenkor azonban nem valósulhat meg az apás szülés. A védőfelszerelés viselése kötelező, de nem szükséges hónapokkal előtte jelezni a kórház felé, hogy a kísérő is bent szeretne lenni a szülésnél.
Utóbbi egyébként egy kétalkalmas kurzust jelent, amely kifejezetten a szülés körüli tudnivalókról szól, ezek végén kap az apa egy igazolást. A képzést csak az első gyermek születése előtt kell elvégezni, a többedik baba érkezésénél nem szükséges megismételni.
Fotó: Gábos Albin
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban nem kötelező az előzetes bejelentés vagy bármilyen felkészítőn való részvétel, elég, ha az apa vagy más kísérő a szülés előtt jelzi, hogy ő is bent szeretne lenni a szülőszobán – tudtuk meg Hompoth György szülész-nőgyógyász főorvostól, a szülészet–nőgyógyászat osztály osztályvezetőjétől. Mint részletezte,
Ide tartozik például az egyszer használatos védőruha és a maszk, amelynek kötelező a viselése. A beöltözés a szülőszobán történik, ebből kettő olyan áll rendelkezésre, amelyben lehetőség van páros szülésre. Az osztályvezető szerint
Fontos megemlíteni továbbá azt is, hogy a szülés nem mindig olyan, amire sokan számítanak, főként az első gyereknél lehetnek meglepetések. Ezért
Ha úgy érzi, hogy nem bírja, kimehet, pihenhet, később akár vissza is térhet, vagy ha úgy szeretné, már csak a gyermek születése után, az aranyórában megy vissza a babához és az anyukához. A szülésfelkészítő tanfolyamok ilyen szempontból hasznosak lehetnek, felkészítik az apukákat arra, hogy mire számíthatnak, de a csíkszeredai kórházban nem kötelező az elvégzésük.
– részletezte Hompoth.
Fotó: Gábos Albin
Marosvásárhely a járvány előtt sem az apás szüléseiről volt híres, a járvány kezdetén Szabó Béla orvosprofesszor, a marosvásárhelyi kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának vezetője egy online videokonferencián kijelentette, hogy „felejtsék el a családok az apás szülést ebben az időszakban, mert nem lehet bejárni, csomagot beküldeni is kockázatos, hiszen azon is megtapadhat a vírus, de még a kórház boltja is bezárt saját kezdeményezésükből kifolyólag”.
Azonban, ha a helyzet úgy alakult, hogy több szülés beindult közben, akkor kitessékelték az apukát. A nagykórház szülészetén ugyanis csupán három vajúdó működik, és van, amikor ennél jóval többre is szükség lenne.
A pandémia előtt a Gyergyószentmiklósi Városi Kórházban is működött az apás szülés, személyzethiány miatt viszont egyelőre nem sikerült újraindítani – mondta megkeresésünkre Fülöp Enikő kórházmenedzser, majd hozzátette, hogy tervezik a lehetőség visszavezetését.
Szerdán online formában elkezdődtek a magyar-ukrán szakértői egyeztetések, ami fontos lépés a kapcsolatok újraépítésében – közölte Orbán Anita külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
Eddig főleg azt nézték a második, negyedik és hatodik osztályosok szintfelmérő tesztjein, hogy tudja-e a gyerek a tananyagot. Idéntől azt is vizsgálnák, tudja-e használni azt a való életben. Az osztálytermi valóság azonban ennél jóval árnyaltabb.
Nicușor Dan államfő csütörtökre a Cotroceni-palotába hívta egyeztetésre az ország gazdasági és politikai helyzetéről az Egységben Romániáért parlamenti frakció, a BÉKE – Románia az első parlamenti frakció és a függetlenek képviselőit.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kedd este ismét leszögezte, hogy az RMDSZ nem venne részt egy kisebbségi kormányban a Szociáldemokrata Párt (PSD) oldalán.
A kormánytöbbség kialakításához a pártoknak előbb-utóbb rugalmasabbá kell tenniük az álláspontjukat, mert a cotroceni-i konzultációk első fordulója után nem körvonalazódott megoldás – jelentette ki kedd este az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
szóljon hozzá!