
Nagy segítség a szegény családoknak az alapélelmiszerekből álló csomag. Tavaly azonban hiába várták. Archív
Fotó: Veres Nándor
Több ezer Hargita megyei rászoruló hiába várta a 2017-es évi európai uniós élelmiszersegélyt, mert nem kapták meg. Az idei programról is csak ennyit tudni: folyamatban van a közbeszerzési eljárás.
2018. augusztus 13., 12:342018. augusztus 13., 12:34
Több alkalommal is érdeklődtünk tavaly olvasóink kérésére a Hargita Megyei Prefektusi Hivataltól az Európai Unió intervenciós tartalékaiból fedezett élelmiszersegélyek kiosztása felől, és mindannyiszor csak annyit tudtak válaszolni, hogy a szakminisztériumnál folyamatban van a versenytárgyalás. A rászorulók azonban mindhiába várták a segélyt, azóta sem érkezett meg. A Libertatea.ro hírportálon olvashattuk nemrég az illetékes minisztérium nyilatkozatát, miszerint
Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője szintén arról beszélt, hogy két héttel ezelőtt tájékoztatta őket az európai alapokért felelős minisztérium, hogy folyamatban van a közbeszerzési eljárás az élelmiszereket és tisztálkodási szereket tartalmazó csomagok összeállítása érdekében. Ennél többet ők sem tudnak a projektről. Mint mondta,
frissítették a települések felelőseinek névsorát, illetve leellenőrizték a lerakatok listáját is, ahol fogadják majd a csomagokat, és ahonnan kiosztják ezeket a jogosultaknak.
Biró Edit, a csíkszeredai városháza szociális osztályának vezetője lapunknak elmondta, korábban több rászoruló is bejárt a hivatalba érdeklődni az élelmiszersegély felől, de mivel csak annyit tudtak válaszolni nekik, hogy amint megérkezik a segélyszállítmány, meg fogják hirdetni a dobozok kiosztását, ezért
Csíkszeredában a jelenlegi lista alapján 366 szociális segélyezett, valamint 618 családi pótlékban részesülő személy jogosult az uniós támogatásra, illetve még további 50 hátrányos helyzetű személyt is feljegyeztek a pótlistára. A most még érvényben lévő feltételrendszer alapján kimaradnak a támogatásból a fogyatékkal élők, valamint a kisnyugdíjasok.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
1 hozzászólás