
Fotó: Haáz Vince
Már kedden elkezdődtek a Vásárhelyi Forgatag színházi előadásai, ám a tömegeket megmozgató rendezvénykavalkád hivatalos megnyitója csütörtök este hét órakor kezdődik a Kultúrpalotában. Ezt követően a marosvásárhelyi várudvarban folytatódik a megnyitó, ahol idén először rendeznek be Borkertet. A várudvarban pénteken kezdődik a családi- és koncertforgatag, de összesen húsz helyszínen 356 program zajlik a Vásárhelyi Forgatag ideje alatt – számoltak be erről szerdán a Teleki Téka udvarán a rendezvény szervezői.
2024. augusztus 28., 16:022024. augusztus 28., 16:02
Péntektől vasárnapig a várudvar és vársétány átalakul egy barátságosan felszabdalt térré, ahol a sokszínű családi programok, előadások, koncertek, vásárosok várják a marosvásárhelyieket és környékbelieket. A Lego kedvelőit már csütörtöktől várják a várudvarban lévő Kupolában, ahová a Brickenburg Egyesület idén is elhozta kiállítását és játékterét.
Nagy Éva, a rendezvényt szervező Marosvásárhelyért Egyesület elnöke az idei Forgatag újdonságairól elmondta,
A Borkert megnyitójára is közvetlenül ezután várják a bor- és zenekedvelő forgatagozókat a várudvarban berendezett barátságos téren, ahol mindennap 15 órától éjfélig lehet élvezni egymás társaságát a finom borok és élő zene mellett. Két borkostolót is szerveznek itt a Forgatag ideje alatt.
Fotó: Haáz Vince
Jakab István, a rendezvény gazdasági felelőse arról beszélt, hogy
A sok rendezvény közül többek között kiemelte Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező kiállítását, amelyet szerdán 18 órától nyitnak meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.
Fotó: Haáz Vince
A Forgatag alappillérét képező családi rendezvényekből álló Csicsergő programok helyszíne idén árnyékosabb, zöldebb területre költözik, ezúttal a kapubástya és a Kupola között lévő zöldövezeten kap helyet – tudtuk meg Pápay Kamillától, a Forgatag főszervezőjétől.
Csütörtökön a megnyitóünnepségen fellép Nyári Károly jazz-zongorista, péntek este pedig a Szent Efrém férfikórus és az Ego Sum zenekar a Figura színpadon. Szombaton a nosztalgiakoncerten élőben csendülnek fel az Ábrándos szép napok és az Elpattant egy húr című slágerek, ugyanis itt lesz sokak régi nagy kedvence, Dolly, aki most Dolly Plussz néven lép fel.
Fotó: Haáz Vince
Vasárnap pedig az Anna and the Barbies és a Magna Cum Laude zenekarok koncertjével zárul az idei Vásárhelyi Forgatag.
A Dumatéren olyan beszélgetésekre és előadásokra várják az érdeklődőket, amelyeken sokakat foglalkoztató témákat, tabukat boncolgatnak.
Kovács Mihály Levente, a Marosvásárhelyi RMDSZ elnökeként és a Maros megyei tanács kulturális intézményekért felelős alelnökeként is beszélt a Forgatagról, hiszen a szövetségnek is lesznek itt programjai a Beugró by RMDSZ sátorban.
Fotó: Haáz Vince
A politikus kiemelte, a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó kulturális intézmények oroszlánrészt vállalnak a Forgatag programjainak megvalósításában.
– tette hozzá Kovács Mihály Levente.
Fotó: Haáz Vince
Az idei Vásárhelyi Forgatag összköltségvetése mintegy egymillió lej, akárcsak a tavaly. A rendezvény megvalósításához pedig nem csak az önkormányzatok és a magyarországi szervezetek járultak hozzá, hanem helyi vállalkozók, civilek is – mondta el Jakab István gazdasági felelős, hozzátéve, olyan vállalkozó is akadt, aki maga ajánlotta fel anyagi támogatását a marosvásárhelyi magyar közösség ünnepének megvalósítása érdekében.
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.
Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana Sziget fesztiválos koncertjét is láthatják majd a közmédia nézői az M1-en – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
Elfogadta a felkérést a köztársasági elnöki tisztségre Baka András – közölte a kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
Drón hatolt be szombat reggel Románia irányából Bulgária légterébe, majd a bolgár határtól mintegy 100 méterre felrobbant – közölte Rumen Radev miniszterelnök a bolgár biztonsági tanács ülése után.
szóljon hozzá!