
Gyakoriak az áramszünetek Székelyudvarhelyen, az okokról az illetékesek nem igazán nyilatkoznak. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Székelyudvarhely jó része – tudomásunk szerint a városközponttól a felső Bethlen-negyedig – közel két órára elektromos áram nélkül maradt. Helyi és megyei szintén is kértünk magyarázatot, kevesebb sikerrel. Panaszból viszont nincs hiány.
2018. május 07., 19:072018. május 07., 19:07
2018. május 07., 19:432018. május 07., 19:43
„A legnagyobb problémát az okozza, hogy a hűtőink nagyon megsínylik a hosszabb áramkieséseket. Januárban nem jelent akkora gondot, de hőségben, ami a napokban is volt, a zöldségek 7 fok helyett 12 fokon vannak, majd miután visszatér az áramszolgáltatás, a hűtőkamrák pár órát turbóban működnek. Most
– közölte lapunkkal Tankó Ágnes, az Elan Trio munkatársa. A hétfői áramkiesés a Bethlen-negyedi Merkúrt és Szuper üzleteket, illetve a Kőkereszt téri üzletet érintette. Hozzátette,
– ezeket majd utólag bevezetik a számítógépes rendszerbe. Ilyenkor sok vevőt veszítenek, azonban ezt elektronikusan tartják nyílván, tehát erre vonatkozó adatokat áramszünet lévén nem tudott közölni.
Délután háromkor az Electrica Rt. székelyudvarhelyi kirendeltségénél még nem tudták megmondani, pontosan mekkora területet érintett az áramkiesés, illetve azt sem, hogy mikorra várható a hiba kijavítása, ugyanakkor a Hargita megyei központhoz küldött kérdéseinkre sem kaptunk még választ. Időközben viszont
Egyébként az elmúlt hét végén is kisebb áramszünetek voltak Székelyudvarhelyen.
Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.
Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.
Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
2 hozzászólás