
A december közepi határidő helyett majd csak valamikor jövő év tavaszán készül el teljesen a tusnádfürdői wellnessközpont. A késedelem oka szakmai: a vízminták eredményei nagy mennyiségű vasat és mangánt mutattak ki a termálvízből, ezért olyan berendezést kell építeni, amely kivonja a vízből ezeket a kémiai elemeket. A plusz kiadásokat a turisztikai minisztérium állja.
2011. december 21., 16:342011. december 21., 16:34
2011. december 21., 19:232011. december 21., 19:23
Egy kis időre még szárazon marad a wellnessközpont gyermekmedencéje. Átcsúsznak tavaszra
„Az angyal biztosan nem fogja megnyitni a wellnessközpontot” – reagált a „mikor lehet csobbanni a tusnádfürdői medencékben?” kérdésünkre Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere, aki az előre be nem tervezett kiegészítő beruházást nem kudarcként, hanem inkább lehetőségként éli meg. „Tavasztól lesz legalább egy mofetta is a medencék közelében” – tette hozzá.
Váratlan kiadás
Az előzetes tervek szerint a kivitelező cégnek december 15-ig kellett befejeznie az építkezést. „Ezzel el is készült, csak hát időközben kiderült, hogy mind a hazai, mind pedig a magyarországi laborokba elküldött vízmintákból nagy mennyiségű vasat, mangánt és szén-dioxidot mutattak ki. Ezeket az anyagokat ki kell vonnunk a termálvízből” – világosított fel a polgármester. Mivel a mangán miatt nagy az 56 Celsius-fokos termálvíz korrozív hajlama, ezért építeniük kell egy vízkezelő rendszert, amely kivonja az említett elemeket. Ellenkező esetben – folytatta a város elöljárója – a vízcsövek időnap előtt korrodálódhatnak, tönkremehetnek.
Bukarest állja a plusz kiadást
Albert Tibor elmondása szerint az illetékes szaktárca vállalta a mintegy 1,4 millió lejes plusz kiadást, amiből megépítenének egy vízkezelő rendszert, valamint egy mofettát. „Az épületegyüttes mostanra teljesen elkészült, a bútorok a helyükön vannak, a helyiségeket pedig üzemhőn tartjuk. Két hónapig semmilyen munkálatot nem folytatunk, majd valamikor a tél végén kezdődne a vízkezelő rendszer kiépítése, ami a tervezők szerint legtöbb két hónapig tartana. Számításaink szerint tehát a tavaszra csúszna a hivatalos megnyitó” – vázolta a további munkálatokat az élményfürdőt megálmodó tusnádfürdői polgármester.
22,1 millió lejnyi minisztériumi pénz
A tusnádfürdői wellnessközpont teljes beruházása összesen 22,5 millió lejbe fog kerülni. Ebből Tusnádfürdő Polgármesteri Hivatala önrészként 400 ezer lejt biztosított, az összeg 98,3 százalékát a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium finanszírozta. Az épületkomplexumban öt medence kapott helyet, van továbbá masszázsszalon, sószoba és többfajta szauna.
Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.
Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
szóljon hozzá!