
Üres osztályterem. Több tucat háromszéki tanintézetben mindössze néhány gyerek jár
Fotó: Balogh Orsolya
Ragaszkodnak a kis falvak közösségei a saját iskolához Háromszéken, bár több tucat tanintézetbe mindössze néhány gyerek jár. A következő tanévben egyetlen iskolát vagy óvodát sem zárnak be, noha a gyereklétszám csökkenés miatt vitatott, hogy megéri-e ezeket fenntartani.
2019. március 04., 19:292019. március 04., 19:29
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő portálunknak elmondta, olyan falvak is vannak, ahol elemi tagozaton mindössze öt-hat gyerek tanul, egyetlen osztályba járnak az előkészítős, elsős, másodikos és harmadikos diákok.
Viszont a közösség ragaszkodik az iskolához, amely sorsáról a fenntartó önkormányzatok döntenek, így a tanfelügyelőség sem szorgalmazza a bezárásukat.
A főtanfelügyelő hozzátette, országos szinten százasával zártak be falusi iskolákat, mert azok elnéptelenedtek. Kovászna megyében viszont úgy döntöttek, az idei iskola- és óvodahálózatot megtartják a következő tanévre is, ezt a beiskolázási tervet hagyta jóvá az oktatási minisztérium. A fejkvóta szerinti finanszírozás nem fedezi a pedagógusok bérét, ám ezeknek a kis iskoláknak a megszüntetésével sem javulna a helyzet, hiszen tanintézetenként egy-két pedagógus fizetését tudnák megspórolni, ami a főtanfelügyelő szerint „csepp a tengerben”.
A kialakult helyzetet úgy próbálják kompenzálni, hogy az összevont osztályokban tanító pedagógusoknak képzéseket szerveznek, hogy hatékonyan tudjanak több évfolyammal egyszerre foglalkozni, minden gyereket megfelelő szintre felzárkóztatni.
A Barátos községhez tartozó Páké faluban hat gyerek jár az óvodába, és öt kisdiák elemi tagozatra. Kiss Attila József alpolgármester elmondta, tiszteletben tartják a szülők kívánságát, és megtartják a pákéi iskolát, bár szerinte jobb volna a gyerekeknek, ha nagyobb közösségbe járnak, és nem kell négy évfolyamot egy időben egy pedagógus tanítson. A szállítást biztosították volna, ám a szülők mégis a saját iskola mellett döntöttek. Az alpolgármester rámutatott, azzal is tisztában vannak, hogy ha egyszer megszűnik a faluban az iskola, már nagyon nehéz újraindítani. Kovászna megyében tavaly az Illyefalvához tartozó aldobolyi elemi iskola szűnt meg, mert a szülők már nem íratták oda a gyerekeket, bevitték a községközpontba, vagy Sepsiszentgyörgyre.
A marosvásárhelyi ítélőtábla szerdán elutasította a drogkereskedelemmel gyanúsított Cristian Pomohaci fellebbezését, így a volt ortodox pap és népdalénekes előzetes letartóztatásban marad.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök szerdán közölte, hogy a román állampolgárság megszerzésekor minden kapcsolata megszűnt az ukrán hatóságokkal, és évekkel ezelőtt, önként lemondott az ukrán állampolgárságról.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) szerdán közölte, hogy elérhetővé vált a látás- és/vagy hallássérültek vészhelyzeti kommunikációját segítő Apel 112 mobilalkalmazás.
Lezárult az előkészítő szakasz, így elkezdődhet a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia nyomán indult büntetőper elsőfokú tárgyalása. Noha voltak problémák a nyomozati anyaggal, ez nem változtatott a helyzeten.
Az emberek kormányt akarnak, nem érdeklik őket a politikusok választási vitái – jelentette ki szerdán Nicușor Dan.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán bejelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál (EB), hogy vegyék le a barnamedvét a szigorúan védett fajok listájáról és helyezzék át egy másik listára.
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
szóljon hozzá!