
Idén nem lesz székely zászlós felvonulás Marosvásárhelyen. Archív
Fotó: Haáz Vince
Figyelembe véve a román járványügyi hatóságoknak a koronavírus-terjedés megfékezésére vonatkozó döntését, a 2020. március 10-ére meghirdetett marosvásárhelyi székely szabadság napi megemlékező rendezvény, illetve az azt követő tiltakozó felvonulás elmarad – értesít közleményben a szervező Székely Nemzeti Tanács, arra kérve szervezőtársait, hogy az autóbusz-rendeléseket mondják vissza.
2020. március 09., 08:542020. március 09., 08:54
2020. március 09., 08:572020. március 09., 08:57
A marosvásárhelyi Kultúrpalotában tervezett Gábor Áron-díj ünnepélyes átadását egy későbbi időpontban tartják meg.

A koronavírus terjedésének fékezése érdekében országszerte betiltják vasárnaptól az ezerfősnél nagyobb rendezvényeket – írja az Agerpres hírügynökség Raed Arafatra, a katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetőjére hivatkozva.
Az SZNT elnöke azt kérte mindazoktól, akik részt akartak venni a székely szabadság napján, hogy a felszabaduló időt használják
Az intézkedés miatt egyebek mellett elnapolják az ellenzéki Szociáldemokrata Párt március 21-ére tervezett tisztújító kongresszusát, a bukaresti orvosi egyetem felfüggesztette az oktatást március végéig, és
Mint arról beszámoltunk, Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi államtitkára szerint a kisebb rendezvények esetleges betiltásáról a helyi hatóságok döntenek. Azt is közölte: a fertőzés terjedésének meggátolása érdekében Romániában felfüggesztik az oktatást minden olyan iskolában, ahol valamely diáknál, vagy tanárnál kimutatják a koronavírust.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
szóljon hozzá!