
A Molnár Józsiás park fenntartható öntözése is megoldható lehet a jövőben
Fotó: Daczó-Hodor Barna
Kézdivásárhely egyike annak a nyolc romániai városnak, amely csatlakozott az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló küldetéshez (angolul EU Mission Adaptation to Climate Change). A részletekről Szilveszter Szabolccsal, Kézdivásárhely alpolgármesterével beszélgettünk.
2023. április 21., 20:312023. április 21., 20:31
A romániai települések közül Kézdivásárhely mellett Brassó, Kolozsvár, Jászvásár, Románváros, Nagyszeben, Szucsáva és Fierbinți-Târg (város Ialomița megyében) csatlakozott az Európai Unió által kezdeményezett projekthez. A hogyanról Szilveszter Szabolcs lapunknak nyilatkozott.
„Egy angol nyelvű csatlakozási kérvényt és egy pályázatot kellett benyújtani, amelyben meg kellett indokolnunk a város jelentőségét épített örökség és természeti adottságok tekintetében egyaránt. Emellett a már meglévő és elfogadott fejlesztési stratégiákat is bele kellett foglalnunk. Pályázatunk pozitív elbírálásban részesült, ennek eredményeképpen aláírhattuk az uniós küldetéshez való csatlakozást” – fejtette ki.
Hozzátette, a csatlakozás által Kézdivásárhely olyan hálózatokba kerül bele, ahol a know-how (magyarul kb. tudni, hogyan) információáramláson kívül
„A zöld és kék infrastruktúrák fejlesztésére való pályázás elengedhetetlen feltétele a konzorciumok kialakítása, a csatlakozásnak köszönhetően
Emellett Kézdivásárhely felkerül a nemzetközi városhálózatok térképére, egy olyan adatbázisba, mely révén együttműködésre nyílik lehetőség uniós szinten egyebek mellett pályázatok megírása tekintetében” – hangsúlyozta.
A céhes város zöld (a természetes területek fenntartása, hasznosítása – szerk. megj.), illetve kék (vizekhez köthető elemek – szerk.) infrastruktúrájának fejlesztésére irányuló konkrét lehetőségekről is érdeklődtünk az elöljárótól.
„A levegőszennyezést mérséklő zöldfolyosók kialakítása, zöld sövények telepítése, fák ültetése a cél, mindez úgy, hogy azok öntözése is meg legyen oldva. Ez az esővíz elvezetése, felfogása és tárolása révén történik meg, úgy, hogy az egy zöldövezeten folyjon át, majd, ha már a talaj nem bírja felszívni a többletvizet, azt összegyűjteni valahol – nos nagy vonalakban ez a kék-zöld infrastruktúra.
A Molnár Józsiás park öntözésének megoldása fenntartható módon, a városközpont esővíz-elvezetésének megoldása és újrahasznosítása mind ide tartozik. Ugyanígy az elhagyott területek, amelyekben nem lehet infrastrukturális fejlesztést végezni, mint
– sorolta. A kék és zöld infrastruktúra tehát kihasználja a növényzet és a vízkörforgás közötti kölcsönhatásokat a városi életkörülmények javításához.
Helyi idő szerint kora délután egy óráig a választásra jogosultak 54,14 százaléka szavazott a magyarországi országgyűlési választáson. Ehhez képest a 2024-es romániai parlamenti választáson 52,33 százalékos volt a részvétel a teljes nap folyamán.
Új csengettyűre cserélték a régit Szentegyházán, a felszegi falurészen. Az ottlakók kezdeményezésére és az önkormányzat támogatásával megvalósult csengettyűt szombaton, ünnepélyesen adták át.
Tűz ütött ki vasárnap reggel a Vâlcea megyei Costești község területén lévő ortodox Beszterce-kolostorban, az apácák szállásául szolgáló épületben.
Harmadjára tett közzé részvételi adatokat a magyarországi országgyűlési választásról vasárnap a Nemzeti Választási Iroda helyi idő szerint tizenegy után, romániai idő szerint délben.
Leadta szavazatát vasárnap reggel a magyarországi országgyűlési választások alkalmával Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje is.
Másodjára tettek közzé részvételi adatokat a vasárnapi magyarországi országgyűlési választások alkalmával, és ezek is azt mutatják, hogy korábban nem látott magasságokban a szavazási kedv.
Zajlik a voksolás a magyarországi országgyűlési választáson. Este hét óráig – romániai idő szerint nyolc – mintegy 7,5 millió választópolgárt várnak a magyarországi szavazókörökben az urnákhoz.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Több olyan mesterséges akadályt találtak a Maros-folyót vizsgáló szakemberek, amelyek nehezítik a halak vándorlását, rontják a víz minőségét és károsítják az ökoszisztémát. Értesüléseink szerint Gyergyócsomafalván le fognak bontani egy gátat.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
szóljon hozzá!