
Hivatalosan is elkezdődött a 2024–2025-ös tanév a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központban pénteken. Idén 70 tanuló a vendéglátóipari képzés keretén belül, további 50 az építőipari ágazatban kaphat alapos elméleti és gyakorlati tudást.
2024. szeptember 20., 16:502024. szeptember 20., 16:50
2024. szeptember 20., 16:512024. szeptember 20., 16:51
A harmadik tanévet kezdő értekezletre az intézményt fenntartó Szent Ferenc Alapítvány vezetője, Böjte Csaba atya, valamint Pölöskei Gáborné, a támogató magyar államot képviselő államtitkár és az oktatók jelenlétében került sor. Böjte Csaba rövid üdvözlőbeszéde után Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériumának szakképzésért felelős államtitkára, Pölöskei Gáborné tartotta meg beszédét. Mint fogalmazott, a duális rendszerben megvalósuló képzések célja, hogy olyan szakmákat adjanak át a fiataloknak és felnőtteknek, amelyek az itthoni boldogulásukat segítik elő, azáltal, hogy a helyi munkaerőpiac igényeit elégítik ki. Változatlanul
„Létező igény van a jó szakemberekre a környéken, semmi mást nem kell csinálni, csak az igényt ki kell szolgálni” – fogalmazott Pölöskei Gáborné, aki a további tervekről elmondta, egy
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kifejtette, a megyei önkormányzat kész alárendelt intézményei, a Művészeti és Népiskola vagy az Út- és Hídépítő Rt. által is támogatni a Kantában folyó szakképzést.
Idén 29 személy szeretne a szakácsképzésen részt venni, 27-en jelentkeztek pincérszakra, panziósnak 14-en, turisztikai technikusnak pedig 12-en tanulnának. Az építőiparban dolgozók vagy elhelyezkedni óhajtók közül 29-en választották a szobafestő-mázoló-tapétázó képzést, 20-an pedig a szárazépítő (gipszkartonozó) szakot.
A tanév a felnőtt hallgatók számára október 1-jén kezdődik, több helyszínen, a gyakorlatorientált oktatás keretében belül az órák tömbösítve lesznek megtartva. A Kanta Szakképző Központ működését, az ott folyó oktatást teljes mértékben Magyarország kormánya finanszírozza.
Alkoholfogyasztással összefüggő közúti balesetekhez riasztották a rendőröket az elmúlt napokban. Csíkszenttamáson egy jogosítvány nélküli, ittas sofőr frontálisan ütközött, Maroshévízen pedig egy autó hídfőnek csapódott, a balesetben egy utas megsérült.
Hétfőn ül össze a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége, hogy döntsön a kormányból való esetleges kilépésről szóló belső konzultáció menetrendjéről.
Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
szóljon hozzá!