
Hetvenöt hektárnyi erdő most már biztonságban van, de nem áll meg a munkával az SZKE
Fotó: Barabás Ákos
Közel négy év után sikerült újraszervezni a szentegyházi erdő egy kisebb részének hivatalos őrzését – erről a Csíkszépvizi Magánerdészettel kötött megállapodást a Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület (SZKE). Már el is kezdődtek a fabélyegzések egy széldöntéses dűlőben, ahol a tervek szerint tűzifát termelnek ki, amelyből a szervezet minden tagja megkapja a részét.
2019. július 16., 15:002019. július 16., 15:00
„Hetvenöt hektárnyi erdős terület őrzésérő kötöttünk szerződést a Csíkszépvizi Magánerdészettel, akik első perctől kezdve támogattak ebbéli törekvéseinkben” – fogalmazott lapunknak Lőrincz Csaba, a Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület alelnöke. Mint mondta,
Utóbbi azért történhetett meg, mert az erdők ügykezelését végző korábbi szervezet évekig nem fizette ki az őrzés díját. „Két éve dolgozunk azon, hogy ez megvalósulhasson. Szerettük volna, ha egy nagyobb részt le tudunk fedni, de sajnos nem volt annyi törvényesen tisztának mondható tulajdonlap, hogy ezt megtehessük” – magyarázta Lőrincz, aki abban reménykedik, hogy a sikerüket látva, még több erdőtulajdonos fog csatlakozni a szervezetükhöz. Ez ugyanis fontos lenne, hogy máshol is nagyobb összefüggő területeket mérhessenek ki, ahol szintén meg lehet szervezni az őrzést.
„Muszáj volt felállítsunk egy stratégiát az őrzés megszervezése és a gazdálkodás érdekében, és úgy döntöttünk, hogy a Lok nevezetű részre koncentrálunk, hiszen itt két évvel ezelőtt nagy széldöntések voltak. Utóbbi miatt folyamatosan romlik a kettétört és földön heverő fák minősége, ráadásul a bogarak is elszaporodtak, amelyek az egész erdőt megfertőzhetik. Ezért is fontos, hogy mielőbb kitakarítsuk ezt a részt” – közölte az egyesület alelnöke.
Ha ez megtörtént, akkor licitet hirdetnek – igyekeznek egy helyi vállalkozót megbízni – a többnyire tűzifaként hasznosítható anyag kitermelésére, hiszen az folyamatosan veszít az értékéből. A tűzifából minden egyesületi tag részesülni fog, csak a bélyegzésért, a kitermelésért kell fizetni, valamint egy minimális díjat is kér majd az egyesület, hogy ebből a további munkájukat finanszírozhassák.
– fejtette ki Lőrincz Csaba. Rámutatott, nemrég például a Szentegyházi Gyermekfilharmóniával közösen megszervezett tavaszi csemeteültetés miatt született egy ilyen panasz, amelyben egyesek azt kifogásolták, hogy nem volt szakszerű az elvégzett munka. Persze a fák kibélyegzése is hasonló reakciót váltott ki. Lőrincz rámutatott, folyamatosan a törvényes kereteket betartva dolgoznak, így a hatóságok egyszer sem találtak hibát, mégis az ilyen feljelentések nagy mértékben nehezítik a munkájukat.
„Mikor értik már meg az emberek, hogy mindenkinek érdeke az erdő védelme, megőrzése, újratelepítése és egy szakszerű, törvényes gazdálkodás megszervezése” – tette fel a költőinek is mondható kérdést az egyesület alelnöke. Megjegyezte, az erdő őrzése már csak azért is fontos, mert ha ez nem történik meg, akkor idővel megbüntethetik a tulajdonosokat. A közös gazdálkodásnak köszönhetően természetesen ez nem vonatkozik az egyesület tagjaira.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!