
Fotó: Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala
Noha az építkezés több mint egy éve befejeződött, csak ősztől lehet majd használatba venni Csíkcsicsóban az új óvodát. Kiegészítő munkálatokra, szellőztető rendszer felszerelésére volt szükség, ezért nem lehetett korábban átadni.
2025. július 31., 07:572025. július 31., 07:57
Több mint hét éve, még 2018-ban írták alá azt a finanszírozási szerződést, amelynek értelmében a község több mint 1,9 millió lejes támogatásban részesült a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) részéről az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) keretében.
Az előkészületek során a szükséges terület biztosítása sem volt egyszerű, mert
Utána viszont vásárolt egy területet a helyi önkormányzat kissé távolabb, a pálya közelében, így azt el kellett fogadtatni a finanszírozóval, akárcsak a műszaki terveket.

Négy óvodai csoport taníttatására alkalmas létesítményt hozhatnak létre Csíkcsicsóban, az önkormányzat erre vonatkozó pályázatára ugyanis már aláírták a finanszírozási szerződést. A kivitelezésre kétmillió lej és közel három év áll rendelkezésre.
A munkálatokat 2021-ben kezdték el, év végéig már álltak a falak, és a tetőszerkezet is elkészült. A következő évben folytatódott az építkezés,
– ismertette kérdésünkre Péter Lukács polgármester. A nem várt meglepetés tavaly történt, amikor már az elkészült beruházást szemlélték meg az építésügyi felügyelőség szakemberei, és kiderült, hogy a törvény módosításai miatt szükség van még egy, a tervekben nem szereplő szellőztető rendszerre is.
A beköltözés így elmaradt, a mintegy 100 000 lej értékű berendezés telepítése időközben megtörtént, és most
– tudtuk meg. A négy óvodai csoportnak helyet biztosító ingatlanban tálaló, egészségügyi szoba, öltöző, mosdó is helyet kapott.
Elkészült az építkezés, a tereprendezést kell befejezni
Fotó: Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala
A kiadások nagy részét ugyan fedezte a támogatás, de a község 700 ezer lejes többletköltséggel szembesült a beruházás során, amelyet csak nagy késésekkel tud törleszteni saját forrásokból – vázolta az elöljáró. Ezért
Péter Lukács szerint a megnövelt hitelkeret kifutási idejét egy év türelmi idővel tíz évre fogják átütemezni, amely így sokkal kedvezőbb törlesztési feltételeket jelent.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!