
Az utolsó aszfaltréteget is elterítették az új körforgalomban. Befejezik a munkát
Fotó: Gábos Albin
Néhány kiegészítő munkálat maradt, és a hét folyamán befejezi az építő Csíkszereda északi bejáratánál kialakított körforgalmat. A csíktaplocai elkerülő út megnyitására még egy kicsit várni kell, de a Rét utcai kereszteződésnél a másik új körforgalmat már használatba vették.
2018. augusztus 14., 15:322018. augusztus 14., 15:32
Forgalomkorlátozás mellett az utolsó aszfaltréteget terítették el hétfőn az E578-as úton, Csíkszereda és Csíkcsicsó között épült körforgalomban, ezzel az útfelület kialakítása megtörtént. Az építési területen, amelyet hamarosan elhagynak a nehéz munkagépek is, már kevés tennivaló maradt. Mint Claudiu Ardelean, a kivitelezéssel megbízott Multipland Kft. illetékese kérdésünkre beszámolt,
Fotó: Gábos Albin
A körforgalom szabályainak megfelelő közlekedéshez nemcsak a forgalmi táblákat kell még kihelyezni, hanem kelet-nyugati irányú közlekedést is kell biztosítani az elkerülő út megnyitásával.
Itt a szabályoknak és a jelzéseknek megfelelően haladnak át a gépjárművek a körforgalomban, és, noha már táblák is jelzik az új irányt, északra, az elkerülő útra még tilos behajtani. Itt azt is láttuk, hogy a közeli vasúti átjáró torlódásokat eredményezhet – a vonat elhaladására várakozó, nyugati irányba tartó járművek gyakorlatilag lezárják a körforgalom egyik felét, fél-körforgalommá változtatva azt ilyen esetben. Az elkerülő út keleti végpontján, a 12A jelzésű országúthoz történő csatlakozásnál nincs körforgalom, ott a szükséges lassító, illetve gyorsítósávokat már tavaly kialakították.
Fotó: Gábos Albin
Az elkerülő út megnyitásával meg kell várni az átvétel folyamatának befejezését – tájékoztatott Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere azt mondta megkeresésünkre, hogy
Fotó: Gábos Albin
A szükséges eljárás tartalmazza a tervező és a műszaki ellenőr véleményezésének elfogadását is, valamint a helyszíni ellenőrzést. A kevéssel több, mint 3 kilométeres hosszúságú elkerülő út a Rét utcától az E578-as utat érintve a 12A jelzésű országúthoz csatlakozik, így
tehermentesítve a Rét és Forrás utcákat.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!