Több mint négy év után először belülről is szemügyre lehet venni a Jézus-kápolnát
Fotó: Erdély Bálint Előd
Búcsús szentmisével nyitják meg ismét a nagyközönség előtt a székelyudvarhelyi Jézus-kápolnát: a műemlék restaurálásának végét jelzi ez, az objektum így ismét visszakapja szakrális és turisztikai szerepét is.
2021. június 09., 22:022021. június 09., 22:02
2021. június 09., 22:032021. június 09., 22:03
Jézus Szívének ünnepén, azaz június 11-én búcsús szentmisével adják át a megújult Jézus-kápolnát. Az eseményen jelen lesz dr. Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök, aki megszenteli a restaurált kápolnát – adta hírül a Szent Miklós-hegyi Plébánia. A projekt kezdete 2008-ra nyúlik vissza: a RegiConsult Kft. ekkor nyújtotta be az első pályázatot az Európai Unióhoz.
„Az a pályázat akkor várólistára került, így az a döntés született, hogy lépésenként indulunk el a megvalósítás útján” – elevenítette fel Derzsi László projektkoordinátor, a RegiConsult Kft. munkatársa, miközben végigvezetett az immár restaurált műemléknél. A munka tehát évekkel ezelőtt előbb átfogó régészeti feltárással kezdődött, közben viszont a kápolna zsindelyteteje olyannyira megrongálódott, hogy sürgős cserére volt szükség: ekkor helybéliek nyújtottak segítő kezet és adományok révén sikerült elvégezni a halaszthatatlan tetőcserét.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az újabb pályázat már kedvező elbírálásban részesült, így 2018-ban elkezdődhetett a tényleges kivitelezés: a projektet menedzselő RegioConsult mellett a kivitelezés dandárját a Kvadrum Axis Kft. végezte, a terveket Magyari István és az Urban Design készítette. Egyébként
A beruházást támogatta Magyarország Kormánya is, de „a munkálatokban rengetegen nyújtottak segítő kezet, valódi közösségi összefogás eredményeként a kápolna ma már készen áll arra, hogy ismét betöltse szakrális és turisztikai szerepét is” – közölte még a Szent Miklós-hegyi Plébánia.
A kápolnába belépve, az oltár mellett rétegenként elevenedik meg a történelem:
Fotó: Erdély Bálint Előd
Sőt, a külső vakolás során rátaláltak a valamikori, eredeti, azóta befalazott bejáratra is, árulta el a projekt koordinátora: ez a mostani bejárattól balra látható.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Mindezen túl állandó gondnoki szolgálat is indul a helyszínen, így a kápolna a megszabott program szerint ismét látogatható lesz.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A szintén felújított kisházban pedig állandó kiállítás várja majd a látogatókat, amely a hely történetét mutatja be, illetve közszemlére kerülnek azon tárgyak reprodukciói is, amelyek a korábban végzett régészeti feltárás során kerültek a felszínre. A környezet is megszépült: a körfalakon kívül sétányokat alakítottak ki, illetve restaurálták a bejáratnál álló, az 1930-as években a cserkészszövetség által felállított székely kaput is.
Fotó: Erdély Bálint Előd
„Rövidtávú terv, hogy úgymond világi élményt is nyújtsunk főként gyerekeknek, de gyereklelkű felnőtteknek is: például VR-szemüvegeket használva elevenedne meg a történelem” – árulta még el Derzsi László. A június 11-én, pénteken tartandó avatóünnepség és búcsús szentmise délután 5 órakor kezdődik.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Megszokott látvány vasárnap esténként a kukákból kifolyó, és a környékén szétszóródó szemét a csíkszeredai Decemberi Forradalom-lakónegyedben.
Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.
Idén nyáron véget ér a Nyerd meg az életed, új sorozattal jelentkezett a Vezércsel és az Egy szobalány vallomása írója, Tom Hardyt, Pierce Brosnant és Hellen Mirrent pedig egy kőkemény gengsztersorozatban láthatjuk. Nyár eleji sorozatajánló.
A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.
Megérkezett a bontási helyszínre az a hatalmas erőgép – még darabokban –, amely 41 méteres karjával fogja szétszedni az egykori Bodok szállót Sepsiszentgyörgy központjában.
Továbbra is az intenzív osztályon kezelik Ion Iliescu volt államfőt – közölte vasárnap Facebook-oldalán a bukaresti Agrippa Ionescu sürgősségi kórház.
Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Gyergyótekerőpataki Polgárőrség, most pedig kilencedik alkalommal szervezték meg a Székelyföldi Polgárőr Találkozót. Munkájuk eredménye egyértelműen látszik a falu életében.
A Magyarország Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima díjas hegedűművész pénteken Kézdivásárhelyen lépett fel, szombaton Marosvásárhelyen koncertezik, mindeközben pedig a háromszéki árvízkárosultaknak adományt vitt.
Tárgyalásra hívta az oktatási miniszter a tanügyi szakszervezetek képviselőit.
szóljon hozzá!