Elhunyt Tövissi Zsolt műépítész

•  Fotó: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala

Fotó: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala

63 éves korában, 2025. december 10-én elhunyt Tövissi Zsolt műépítész, a hargitai megyeszékhely egyik meghatározó szakembere – osztotta meg a csíkdelnei Keresztelő Szent János Római Katolikus Plébánia.

Székelyhon

2025. december 11., 13:152025. december 11., 13:15

2025. december 11., 15:502025. december 11., 15:50

Mint írják, Tövissi Zsolt munkássága alapvetően formálta a város arculatát: nevéhez fűződik több középület tervezése és felújítása, valamint a városközpont átfogó rehabilitációja.

A hagyományokon alapuló modern építészet úttörőjeként tartották számon, aki elkötelezetten képviselte a faluképvédelem és az épített örökség megőrzésének ügyét.

Jelentős szerepe volt a főegyházmegye területén található műemléktemplomok javításában és megóvásában is. A helyi közösség külön kiemelte munkáját a Szent János templom felújításában, amelynek megvalósulásához szakmai tudása és személyes elhivatottsága egyaránt hozzájárult.

Temetése december 13-án, szombaton 14 órától lesz a csíkpálfalvi Szent Pál templomban. Lelkéért 2025. december 12-én, pénteken 17 órától imádkoznak ugyanott.

Halála pótolhatatlan veszteség a közösség számára – emelik még ki a bejegyzésben.

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Dán kiskereskedelmi üzletlánc lép be a román piacra

Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.

Dán kiskereskedelmi üzletlánc lép be a román piacra
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Megkapta az utolsó döfést a Novák-törvény

Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.

Megkapta az utolsó döfést a Novák-törvény
2026. április 29., szerda

Elhunyt Czegő Zoltán költő, író, újságíró

Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.

Elhunyt Czegő Zoltán költő, író, újságíró
2026. április 29., szerda

Igazat adott az AUR-nak az alkotmánybíróság: több helyre jogosultak a közmédia vezetőségében

Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.

Igazat adott az AUR-nak az alkotmánybíróság: több helyre jogosultak a közmédia vezetőségében
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Ötvenezer lejébe került egy cégnek az illegális szemétlerakás

Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.

Ötvenezer lejébe került egy cégnek az illegális szemétlerakás
2026. április 29., szerda

Szülőföld utáni sóvárgás levelekbe öntve

A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.

Szülőföld utáni sóvárgás levelekbe öntve
2026. április 29., szerda

Az elnök szerint Románia a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása után is megőrzi nyugatbarát irányvonalát

Nicușor Dan államelnök szerdán kijelentette, meggyőződése, hogy Románia a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása után is megőrzi Nyugat-barát irányvonalát.

Az elnök szerint Románia a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása után is megőrzi nyugatbarát irányvonalát
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicușor Dan: Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben

Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben, hozzávetőleg egy éven belül teljesen működőképes lesz a védelmi rendszer – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan: Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben
2026. április 29., szerda

Felolvasták a bizalmatlansági indítvány szövegét a parlamentben

A képviselőház és a szenátus szerdai együttes ülésén felolvasták az Állítsuk meg a gazdaság lerombolását, a lakosság elszegényítését és az állami vagyon kiárusítását célzó Bolojan-tervet! című bizalmatlansági indítványt.

Felolvasták a bizalmatlansági indítvány szövegét a parlamentben
2026. április 29., szerda

Kelemen Hunor: a PSD és az AUR nem mutatott fel életképes alternatívát a Bolojan-kormányra

Kelemen Hunor szerint egy életképes alternatívát is fel kellene mutatniuk azoknak, akik meg akarják buktatni a kormányt.

Kelemen Hunor: a PSD és az AUR nem mutatott fel életképes alternatívát a Bolojan-kormányra
Hirdetés