
Archív
Fotó: Kristó Róbert
Súlyos betegség következtében pénteken elhunyt Pénzes József címzetes esperes, plébános, a csíkszeredai Szent Ágoston templom plébánosa.
2018. február 09., 20:252018. február 09., 20:25
2018. február 09., 21:032018. február 09., 21:03
Pénzes József 1950. augusztus 5-én született Berecken, teológiai tanulmányait 1972 és 1978 között végezte a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán. 1978 június 18-án szentelték pappá Gyulafehérváron.
– közölte a Gyulafehérvári Főegyházmegye papságának belső kommunikációs felületén Bálint István segédlelkész a romkat.ro portál közlése szerint.
Pappá szentelése után Brassóba helyezték, majd Kolozsváron és Zernyesten is teljesített papi szolgálatot. Ezt követően 1984-től 1986-ig a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetben tevékenykedett (történelmet és pasztorálteológiát tanított), majd egy évig Kézdiszentkereszten szolgált.
A csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia segédlelkésze volt 1988-tól 1995-ig, ezt követően pedig a csíkszeredai Szent Ágoston templom plébánosává nevezték ki.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak hétfőn Tulcea megyében – tájékoztatott kedden a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vettek kedden a német hatóságok egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy szélsőjobboldali terrorszervezet megalapításával, „terrorháború” útján akarta megdönteni a román államot.
Egy emberkereskedelemmel kapcsolatos ügyben huszonhét Bihar megyei helyszínen tartottak házkutatásokat kedden a rendőrség, valamint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) munkatársai.
Rendőrségi vizsgálat indult, miután egy 71 éves beteg a marosvásárhelyi sürgősségi kórház harmadik emeletéről lezuhant. A férfi egy melléképület tetejére esett, a balesetet követően pedig a sürgősségre szállították.
Érdemes figyelemmel követni az Országos Meteorológiai Igazgatóság adatait a kánikulában, hiszen többek között azt is láthatjuk, hogy mennyinek érződik a valós hőmérséklet.
A 2025-2026-os tanévben/egyetemi évben 3,518 millió iskolás és egyetemi hallgató tanult a hazai oktatási rendszerben, 33 100 fővel több, mint az előző tanévben/egyetemi évben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Három személyautó ütközött a marosvásárhelyi Pandúrok sugárúton kedden délelőtt. Két ember sérült meg, egyiküket kórházba kellett szállítani.
Vörös jelzésű hőségriasztás lépett életbe újra kedd délelőttől Maros megyében is. A rendkívüli meleg miatt a tűzoltók a hőguta, a vízbe fulladás és a szabadtéri tüzek megelőzésére figyelmeztetik a lakosságot.