Elhunyt Deák Bill Gyula, a magyarok blueskirálya

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Hetvenhét éves korában váratlanul elhunyt Deák Bill Gyula csütörtökön.

Székelyhon

2026. szeptember 17., 11:412026. szeptember 17., 11:41

2026. szeptember 17., 16:392026. szeptember 17., 16:39

Halálhírét az énekes közösségi oldalán osztották meg. Mint írják, a magyarok blueskirálya egy sikeresnek mondott műtét után váratlanul örökre elaludt.

„Elnémult a mikrofon.

Idézet
Elment az ember, a legfeketébb hangú fehér énekes, aki mankóra támaszkodva is óriás volt a színpadon”

– olvasható a bejegyzésben.

1983-ban kezdte el szólópályáját, Rossz vér címmel megjelentette első szólólemezét, majd 1986-ban a Mindhalálig blues című albummal jelentkezett, s megalapította a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral. Egy évvel később, 1987-ben a Deák Bill Blues Band frontembere lett, amivel Dániában és az egykori Nyugat-Németországban is fellépett, s az 1990-es évektől kezdve vidéken és Budapesten is nagy sikerrel koncertezett ezzel az együttesével.

Az 1993-as Bűnön, börtönön, bánaton túl című lemeze megjelenése után hat évig nem készített új lemezt, habár zenekarával rendszeresen koncertezett. Végül 1999-ben megjelentette a Bort, bluest, békességet albumát, majd rá két évvel a Bill kapitány blues cirkuszát, amit 2001-ben újra kiadtak CD-n és kazettán a Mindhalálig blues-zal együtt.

2007-ben megkapta a Blues Patika Életmű-díjat, 2008-ban Pont FM Életmű-díjban részesült, és még ebben az évben megjelent hatodik nagylemeze Hatvan csapás címmel. 2009-ben Életmű-díjat kapott és kiadta első koncertalbumát 60. születésnapi jubileumi nagykoncert címen, majd megjelent hetedik nagylemeze A Király meséi címen.

2011-ben a Hobo Blues Band a Papp László Sportarénában tartotta búcsúkoncertjét, ugyancsak Deák Bill részvételével. 2012. március 15. alkalmával a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki – listázza a Wikipédia.

2023-ban Pro Urbe Budapest, 2026-ban Máté Péter-díjat kapott.

Rossz vér címmel idén tavasszal indult országjáró turnéra, amely az év végéig tartott volna.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél

Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére

Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére
2026. november 02., hétfő

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok

Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok
2026. november 02., hétfő

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára

Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódban is

Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódban is medve miatt riasztottak a hatóságok.

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódban is
2026. november 02., hétfő

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter

Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter
2026. november 02., hétfő

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?

A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?
2026. november 02., hétfő

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében

November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről
Hirdetés