
Fotó: Udvarhelyszéki Közlekedési Info/Facebook
Két parkoló autót megrongált, majd egy oszlop kitörése után egy ház kerítésének csapódva állt meg egy autó Máréfalván vasárnapra virradóan – számol be keddi közleményében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
2018. augusztus 21., 14:582018. augusztus 21., 14:58
2018. augusztus 22., 09:532018. augusztus 22., 09:53
A székelyudvarhelyi rendőrkapitányságot a balesetet követő délután értesítették az ütközésről. Mint a hatóság vizsgálataiból kiderült, a 21 éves máréfalvi P. E. a túlzott sebesség miatt elvesztette uralmát a járműve fölött, amely áttért a menetirányával ellentétes közlekedési sávba, előbb oldalról nekicsapódva két parkoló járműnek, majd kitört egy oszlopot, végül pedig egy ház kerítésének ütközött.
A rendőrség tájékoztatása szerint az autó vezetője és három utasa elszaladt a helyszínről. Mint kiderült, a sofőr mellett egy 17 és egy 25 éves utas is könnyebb sérüléseket szenvedett, ezért gondatlanságból elkövetett testi sértés és baleset helyszínének elhagyása miatt indítanak eljárást.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán kijelentette, hogy a Duna vízszintje Csernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására.
A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában júliusban az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább – derül ki az INS szerdán közzétett elemzéséből.
szóljon hozzá!