A marosvásárhelyi volt Ady lakótelep sötét foltként szerepel a város bűnügyi térképén. A szükséglakások, nyomortanyák alvilági környezetébe nem ajánlatos még fényes nappal sem bemerészkedni. Lopás, rablás, életellenes cselekmények színhelye ez a környék. És mégis – vasárnap hajnalban bemerészkedett ide egy taxis. Ki is rabolták azonnal. A rendőrök elfogják a tolvajokat, rablókat, az ügyészség meg úgy dönt, hogy – mivel szerinte nem jelentenek veszélyt a környezetre – szabadlábon kell kivizsgálást folytatni ellenük. Ez lett a döntés hétfőn is az Ady negyedben vasárnap történt taxisoför-bántalmazás és -rablás elkövetői esetében is.
2010. április 19., 14:052010. április 19., 14:05
2010. április 19., 16:252010. április 19., 16:25
Vasárnap hajnali 5 óra 9 perckor a 112-es egységes sürgősségi hívószámon értesítették a marosvásárhelyi rendőrséget, hogy egy Rovinari utcai ház előtt kiraboltak egy taxisofőrt. A helyszínre kiszálló bűnügyi rendőröknek az 54 éves sértett elmondta, hogy egy utast szállított a megadott címre, s amikor az kiszállt a gépkocsiból, ott három másik férfi várta, majd együtt bántalmazni kezdték, elvettek tőle 420 lejt és egy mobiltelefont. A rablás után az elkövetők elmenekültek a helyszínről. A kár összértéke meghaladja a 900 lejt.
A rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást a rablók kézre kerítése érdekében, s néhány óra múlva már sikerült is azonosítani és őrizetbe venni a támadókat. A marosvásárhelyi 19 éves K. J., a 24 éves S. M., a 25 éves V. E. és a 18 éves G. J. 24 órára a rendőrségi fogdába került, hétfőn pedig előállították őket a marosvásárhelyi bíróságon előzetes letartóztatásba vétel foganatosításának javaslatával. Az ügyész döntése szerint viszont a rablással alaposan gyanúsított személyek ellen szabad lábon kell vizsgálatot folytatni – tájékoztatott a Maros megyei rendőr-felügyelőség szóvivője.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.
Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.
Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.