
Illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 26 éves fiatalembert, aki halálosan megfenyegette a házibulijához kihívott a rendőröket. Egy másik, 49 éves férfi ellen is eljárást indítottak ugyanebben az ügyben, ő hatósági felügyelet alatt áll.
2018. április 19., 20:202018. április 19., 20:20
A rendőrség tájékoztatása szerint az eset a Bodzafordulóhoz közeli Dobollón történt, ahol házibulit szerveztek. A zene túl hangosan szólt, zavarta a környékbelieket. A helyszínre kiszálltak a rendőrök, és felszólították a szórakozókat, hogy halkítsák le a zenét. Ők nem hallgattak a felszólításra, sértegették a járőröket, különböző tárgyakat dobáltak feléjük, végül azzal fenyegetőztek, hogy megölik őket.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
szóljon hozzá!