Életet menteni mosollyal is lehet

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Finna doktornő és csapata alapos, kedves és türelmes – vélekednek a páciensek, akik Az év praxisa a Kárpát-medencében díjra jelölték a Párkány (Cornişa) utcai rendelőt. A határokon átnyúló magyar orvosok közti versenyen a marosvásárhelyi Finna Judit doktornő kapta a legtöbb ajánlást, így bekerült a 10 határon túli orvos közé, akik megkapták Az év praxisa díjat. A doktornővel és csapatával ismerkedtünk.

Szász Cs. Emese

2012. február 07., 15:582012. február 07., 15:58

2012. február 08., 16:482012. február 08., 16:48



Finna doktornőt ajánlották a legtöbben Az év praxisa-díjra

– Hogy értesült arról, hogy egyáltalán jelölték erre díjra? Ha jól tudom idén először pályázhattak a határon túli orvosok.
– Az egyik támogató gyógyszercég szólt, hogy van egy ilyen lehetőség, és ők meghirdetik. Érdekes módon legelőször egy svájci nő írt ajánlást rólam és a rendelőről, kicsit rossz magyarsággal. Ez meglepett, hiszen mindig angolul beszéltünk vele, ő meg magyarul írt rólam. Utána elkezdtek szaporodni az ajánlások. Meg is szeretném köszönni azoknak, akik vették a fáradtságot, hogy írjanak. Nekem egy elég széles körű pacientúrám van, többségük idős. Az öregekre pedig nem nagyon jellemző, hogy  belemásznak az internetbe, de azért volt pár jelölésem tőlük is.
– Ön kapta a legtöbb ajánlást?
– Igen, de a végén kiderült, hogy ez nem számított, mert a szavazatok száma döntötte el az egészet. November 30-áig lehetett jelölni az orvosokat,  utána már a szavazatok számítottak. Nagyon komoly zsűrit állítottak fel a verseny szervezői, ennek ellenére a közönség voksa döntött. Érdekes, hogy a páciensektől beérkező ajánlásokból jellemzést készítettek rólam, de az egyik legjobb barátnőm, aki Budapesten orvos, eljött a díjátadóra, s azt mondta, hogy nem is annyira ez jellemző rám. Kiemelték például a kórházi bohócprogramunkat, azt tényleg én találtam ki és csináljuk, de nagyon pici része ez a munkánknak. Persze látványos és érdekes. De például Erdélyben elsőként kezdtünk otthoni beteggondozással foglalkozni az idősek közt. Mert ilyen az én pacientúrám, vannak csecsemőim és öregeim.
– Hány páciense van?
– 1600 körül, ez nem sok, de nem is kevés. Viszont ha számbelileg nem  tűnik soknak, nagyon nehéz kategória, mert 90 éven felüli betegem is van legalább húsz, és több mint ezer hatvan év felüli. Tíz éve – amióta nagy hirtelen privatizáltak minket – rendszeresen foglalkozom csecsemőkkel is. Régi vágyam volt ez. Bár általános orvosit végeztem, mindig érdekelt a gyerekgyógyászat, mert édesanyám gyermekorvos volt, s belenőttem. Szóval vannak gyerekeim és öregeim, és hiányzik a középkategória, a 20-50 éves korosztály, amelyik nemigen jár orvoshoz. Azoknak a kollégáknak, akik régen üzemorvosok voltak 2000-2500 betegük van, mert a dolgozók hozzájuk iratkoztak, ennek ellenére nekik sokszor kevesebb a dolguk. Volt egy időszak, hogy nagyon sok betegem volt, s mondtam is, hogy kész, innen tovább csak egészségeseket veszünk fel.
– Említette, hogy édesanyja gyerekgyógyász volt, akkor nyilvánvaló volt, hogy ön is ezt a pályát választja?
– Amióta emlékszem, orvos akartam lenni. Édesapám biokémikus, de a vérközpontnál dolgozott, édesanyám meg gyermekorvos volt majdnem negyvenöt évig. Nem volt nyilvánvaló, hogy ezen a pályán maradok én is, mert van egy nővérem, aki teljesen távol áll az egésztől: automatizálást végzett és számítógépekkel foglalkozik.
– Ön mióta orvos? Mindig Marosvásárhelyen dolgozott?
– \'87-ben végeztem, tehát 25 éve. Az egyetem után rögtön Bukarestbe kerültem gyakorlatra, azt választottam, mert oda el lehetett jutni vonattal. Amikor lejárt a gyakorlat, lehetett „szekundár vizsgázni”, ez a mai a rezidensvizsgának felel meg. Mivel 15 évig nem szerveztek ilyet, rengetegen jelentkeztek. Néhány családorvosi állást hirdettek meg Marosvásárhelyen,  a volt November 7 negyedbeli tűnt a legjobbnak, amit meg is kaptam. Gondoltam, hogy majd lépünk tovább, de az első félév után elkezdett tetszeni, hogy nincs főnök, nem mondják, hogy mit hogyan kell kezelni, és elég hamar meg lehet szokni, hogy egyedül döntesz. Az elején persze nagyon nehéz. Közben kiderült az is, hogy a sok öreg ott van egyedül, mert a fiatalok mind elmentek, én írogatom a modern kezeléseket, de az sincs, aki kivegye a gyógyszereiket, mert nem jutnak el a patikáig sem.
– Innen jött az alapítvány ötlete?
– Igen. Indult a Református Asszisztensképző, és megkértek, hogy tanítsak gerontológiát. Az akkori diákok pedig nagyon lelkesek voltak, így minden évben volt 15-20 önkéntesem. Legalább nyolc évig nem volt egy alkalmazottam sem az alapítványban. 1993-ban jegyeztük be az alapítványt, egy évvel korábban megindult az otthoni ellátás, megismerkedtünk külföldiekkel, akik segélyt hoztak.
– Erdélyben először?
–  Igen, azóta sokan vannak, a legközismertebb a Caritas, nekik egy egész jól megszervezett programjuk van már erre. Mi ehhez képest kicsik vagyunk. A Caritas sok mindent fel tud vállalni, mert mögöttük áll egy egyház, nekünk az egészségbiztosítóval mindössze két éve van szerződésünk.
– S akkor hogy jött képbe a bohócmese?
– Amikor már nagyon sok éve ment ez az otthoni betegellátás, egyszer olvastam valahol, hogy kórházi bohócok szórakoztatják külföldön a kicsiket, hogy elviselhetőbb legyen számukra az ott-tartózkodás. Akkor jelent meg egy amerikai beteggondozó, Richard Draper, Dick. Ismerték a városban, s kiderült, hogy ő szakképzett kórházi bohóc. Van bohócegyeteme, ő csak úgy mondta. Ő tanította be az asszisztenseket, mert kiderült, hogy ez a kórházi bohócprogram, amit én játéknak véltem, komoly szakma. Dick szerint a bohócoknak vannak szabályaik, nem emberi lények, nem szabad semmi olyant csináljanak, amit egy ember. Nem esznek, nem isznak, nem látszik semmi a bőrükből. Dick betanított egy pár embert, és azokkal jártuk  a kórházakat. Időnként most is van ilyen program.
– Biztos vannak a mesterségnek szépségei, de nehézségei is. Mi okoz önnek leginkább nehézséget?
– Nekem a bürokrácia, pedig felveszem a harcot vele. Megvásároltam egy elég költséges rendelőnyilvántartó programot, amelyet elsőként kezdtem el használni a megyében, mert nem vagyok hajlandó az életemet azzal tölteni, hogy valakinek a személyi számát, születési dátumát, lakcímét írogassam. Én nem ezért tanultam, s ezt csinálja a program. Elég komoly összegeket fektettem ebbe. A másik nehézségét abban látom, amikor másnak a kezelését kell úgymond „átírni”. Amikor elküldöm a beteget egy szakorvoshoz, és ahelyett, hogy valaki befejezné a kezelését, visszaküldi hozzánk. Ez tiszteletlenség a beteggel szemben, mert úgy gondolom, hogy aki a felelősségét nem vállalja a saját kezelésének, azt nem érdemes úgymond lemásolni. Én nem írhatom át másnak a – ne adjisten – rossz kezelését, csak azért, mert neki nehezére esik megvásárolni a nyomtatványt. S most, hogy napi 20 konzultáció engedélyezett, ez tényleg katasztrófa. De hát minden korszaknak voltak hiányosságai. Én nem emlékszem az utóbbi húsz évnek olyan periódusára, hogy valami gond ne lett volna. Sosem ment zökkenőmentesen, egy kicsit éppen ezért megtanultunk mindent nem komolyan venni. Ez is mutatja, hogy ez a díj a praxisról szól.
– Sokan írták, hogy kedvességével is. Egyik betege úgy fogalmazott: életet menteni a tudás mellett szavakkal és mosollyal is lehet. Nehéz ez?
– Egy jó orvos, asszisztens bele kell képzelje magát a beteg helyzetébe, másként nem lehet. Nekem az a véleményem, hogy aki nem jó ember, vagy nem tudja a beteg kiszolgáltatottságát – ami velejárója akármilyen apró betegségnek – leküzdeni, az nem lehet jó orvos. Én nagyon tudok haragudni azokra a kollégákra, akik pökhendiek a betegekkel, nem bánnak szépen velük. Az a lényeg, hogy amikor bejön ide, itt szépen beszéljenek vele. Húsz évbe telt, de mára minden munkatársunk olyan, amilyennek kell lennie.
Kazettába:
Praxis-díj az egész praxisnak
Dr. Finna Judit kapta a verseny legtöbb ajánlását, 14 pályázó javasolta a díjra. Nem csak őt, hanem a munkaközösséget is: dr. Szilágyi Marietta családorvost, Nagy Irén, Bartha Imola és András Nándor szakápolókat.

– Hogy értesült arról, hogy egyáltalán jelölték erre díjra? Ha jól tudom idén először pályázhattak a határon túli orvosok.

– Az egyik támogató gyógyszercég szólt, hogy van egy ilyen lehetőség, és ők meghirdetik. Érdekes módon legelőször egy svájci nő írt ajánlást rólam és a rendelőről, kicsit rossz magyarsággal. Ez meglepett, hiszen mindig angolul beszéltünk vele, ő meg magyarul írt rólam. Utána elkezdtek szaporodni az ajánlások. Meg is szeretném köszönni azoknak, akik vették a fáradtságot, hogy írjanak. Nekem egy elég széles körű pacientúrám van, többségük idős. Az öregekre pedig nem nagyon jellemző, hogy  belemásznak az internetbe, de azért volt pár jelölésem tőlük is.

– Ön kapta a legtöbb ajánlást...

– Igen, de a végén kiderült, hogy ez nem számított, mert a szavazatok száma döntötte el az egészet. November 30-áig lehetett jelölni az orvosokat, utána már a szavazatok számítottak. Nagyon komoly zsűrit állítottak fel a verseny szervezői, ennek ellenére a közönség voksa döntött. Érdekes, hogy a páciensektől beérkező ajánlásokból jellemzést készítettek rólam, de az egyik legjobb barátnőm, aki Budapesten orvos, eljött a díjátadóra, s azt mondta, hogy nem is annyira ez jellemző rám. Kiemelték például a kórházi bohócprogramunkat, azt tényleg én találtam ki és csináljuk, de nagyon pici része ez a munkánknak. Persze látványos és érdekes. De például Erdélyben elsőként kezdtünk otthoni beteggondozással foglalkozni az idősek közt. Mert ilyen az én pacientúrám, vannak csecsemőim és öregeim.

– Hány páciense van?

– 1600 körül, ez nem sok, de nem is kevés. Viszont ha számbelileg nem tűnik soknak, nagyon nehéz kategória, mert 90 éven felüli betegem is van legalább húsz, és több mint ezer hatvan év felüli. Tíz éve – amióta nagy hirtelen privatizáltak minket – rendszeresen foglalkozom csecsemőkkel is. Régi vágyam volt ez. Bár általános orvosit végeztem, mindig érdekelt a gyerekgyógyászat, mert édesanyám gyermekorvos volt, s belenőttem. Szóval vannak gyerekeim és öregeim, és hiányzik a középkategória, a 20–50 éves korosztály, amelyik nemigen jár orvoshoz. Azoknak a kollégáknak, akik régen üzemorvosok voltak 2000–2500 betegük van, mert a dolgozók hozzájuk iratkoztak, ennek ellenére nekik sokszor kevesebb a dolguk. Volt egy időszak, hogy nagyon sok betegem volt, s mondtam is, hogy kész, innen tovább csak egészségeseket veszünk fel.



Az elismerés méltó helyet kapott a rendelőben

– Említette, hogy édesanyja gyerekgyógyász volt, akkor nyilvánvaló volt, hogy ön is ezt a pályát választja?

– Amióta emlékszem, orvos akartam lenni. Édesapám biokémikus, de a vérközpontnál dolgozott, édesanyám meg gyermekorvos volt majdnem negyvenöt évig. Nem volt nyilvánvaló, hogy ezen a pályán maradok én is, mert van egy nővérem, aki teljesen távol áll az egésztől: automatizálást végzett és számítógépekkel foglalkozik.

– Ön mióta orvos? Mindig Marosvásárhelyen dolgozott?

– \'87-ben végeztem, tehát 25 éve. Az egyetem után rögtön Bukarestbe kerültem gyakorlatra, azt választottam, mert oda el lehetett jutni vonattal. Amikor lejárt a gyakorlat, lehetett „szekundár vizsgázni”, ez a mai a rezidensvizsgának felel meg. Mivel 15 évig nem szerveztek ilyet, rengetegen jelentkeztek. Néhány családorvosi állást hirdettek meg Marosvásárhelyen,  a volt November 7 negyedbeli tűnt a legjobbnak, amit meg is kaptam. Gondoltam, hogy majd lépünk tovább, de az első félév után elkezdett tetszeni, hogy nincs főnök, nem mondják, hogy mit hogyan kell kezelni, és elég hamar meg lehet szokni, hogy egyedül döntesz. Az elején persze nagyon nehéz. Közben kiderült az is, hogy a sok öreg ott van egyedül, mert a fiatalok mind elmentek, én írogatom a modern kezeléseket, de az sincs, aki kivegye a gyógyszereiket, mert nem jutnak el a patikáig sem.

– Innen jött az alapítvány ötlete?

– Igen. Indult a Református Asszisztensképző, és megkértek, hogy tanítsak gerontológiát. Az akkori diákok pedig nagyon lelkesek voltak, így minden évben volt 15–20 önkéntesem. Legalább nyolc évig nem volt egy alkalmazottam sem az alapítványban. 1993-ban jegyeztük be az alapítványt, egy évvel korábban megindult az otthoni ellátás, megismerkedtünk külföldiekkel, akik segélyt hoztak.

– Erdélyben először...

–  Igen, azóta sokan vannak, a legközismertebb a Caritas, nekik egy egész jól megszervezett programjuk van már erre. Mi ehhez képest kicsik vagyunk. A Caritas sok mindent fel tud vállalni, mert mögöttük áll egy egyház, nekünk az egészségbiztosítóval mindössze két éve van szerződésünk.

– S akkor hogy jött képbe a bohócmese?

– Amikor már nagyon sok éve ment ez az otthoni betegellátás, egyszer olvastam valahol, hogy kórházi bohócok teszik elviselhetőbbé a nehéz sokszor fájdalmas és hosszas kórházi kezeléseket külföldön, hogy  a gyerekeknek elviselhetőbb legyen számukra az ott-tartózkodás. Akkor jelent meg egy amerikai beteggondozó, Richard Draper, Dick,  s kiderült, hogy ő szakképzett kórházi bohóc. Van “bohócegyeteme”, ahogy mondta. Ő tanította be az asszisztenseinket, mert kiderült, hogy ez a kórházi bohócprogram, amit én játéknak véltem, komoly szakma. A bohócoknak vannak szabályaik, nem emberi lények, nem szabad semmi olyant csináljanak, amit egy ember, például nem esznek, nem isznak, nem látszik semmi a bőrükből, de bármikor tudnak mosolyt varázsolni.



Húsz évbe telt, de mára a csapat a doktornő mellett olyan, amilyennek lennie kell

– Biztos vannak a mesterségnek szépségei, de nehézségei is. Mi okoz önnek leginkább nehézséget?

– Nekem a bürokrácia, pedig felveszem a harcot vele. Megvásároltam egy elég költséges rendelőnyilvántartó programot, amelyet elsőként kezdtem el használni a megyében, mert nem vagyok hajlandó az életemet azzal tölteni, hogy valakinek a személyi számát, születési dátumát, lakcímét írogassam. Én nem ezért tanultam, s ezt csinálja a program. Elég komoly összegeket fektettem ebbe. A másik nehézségét abban látom, amikor másnak a kezelését kell úgymond „átírni”. Amikor elküldöm a beteget egy szakorvoshoz, és ahelyett, hogy valaki befejezné a kezelését, visszaküldi hozzánk. Ez tiszteletlenség a beteggel szemben, mert úgy gondolom, hogy aki a felelősségét nem vállalja a saját kezelésének, azt nem érdemes úgymond lemásolni. Én nem írhatom át másnak a – ne adjisten – rossz kezelését, csak azért, mert neki nehezére esik megvásárolni a nyomtatványt. S most, hogy napi 20 konzultáció engedélyezett, ez tényleg katasztrófa. De hát minden korszaknak voltak hiányosságai. Én nem emlékszem az utóbbi húsz évnek olyan periódusára, hogy valami gond ne lett volna. Sosem ment zökkenőmentesen, egy kicsit éppen ezért megtanultunk mindent nem komolyan venni. Ez is mutatja, hogy ez a díj a praxisról szól.

– Sokan írták, hogy kedvességével is gyógyít. Egyik betege úgy fogalmazott: életet menteni a tudás mellett szavakkal és mosollyal is lehet. Nehéz ez?

– Egy jó orvos, asszisztens bele kell képzelje magát a beteg helyzetébe, másként nem lehet. Nekem az a véleményem, hogy aki nem jó ember, vagy nem tudja a beteg kiszolgáltatottságát – ami velejárója akármilyen apró betegségnek – leküzdeni, az nem lehet jó orvos. Én nagyon tudok haragudni azokra a kollégákra, akik pökhendiek a betegekkel, nem bánnak szépen velük. Az a lényeg, hogy amikor bejön ide, itt szépen beszéljenek vele. Húsz évbe telt, de mára minden munkatársunk olyan, amilyennek kell lennie.


Praxis-díj az egész praxisnak

Dr. Finna Judit kapta a verseny legtöbb ajánlását, 14 pályázó javasolta a díjra. Nem csak őt, hanem a munkaközösséget is: dr. Szilágyi Marietta családorvost, Nagy Irén, Bartha Imola és András Nándor szakápolókat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Ígéretet kapott a Sanitas a megszorítások korrigálására

Megtörténhet, hogy mégsem tereli jogi útra a bérpótlékcsökkentések ügyét a Sanitas szakszervezet, ugyanis az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy a szaktárca orvosolni fogja a helyzetet.

Ígéretet kapott a Sanitas a megszorítások korrigálására
2025. augusztus 21., csütörtök

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak

A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. augusztus 21., csütörtök

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői
2025. augusztus 21., csütörtök

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium

A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium
2025. augusztus 21., csütörtök

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál

Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál
2025. augusztus 21., csütörtök

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő
2025. augusztus 21., csütörtök

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen

Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen
2025. augusztus 21., csütörtök

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok

Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok