
Fotó: Csatlos Károly
A gyulafehérvári AS 2001 Egyesület egy éve indította el azt az európai uniós projektjét, amellyel a büntetett előéletű embereken próbálnak segíteni. Az egyesület tanácsadással, új szakmák elsajátításával próbál segíteni a raboknak, nem utolsósorban pedig munkát is szereznek nekik.
2011. július 20., 14:312011. július 20., 14:31
2011. július 20., 16:532011. július 20., 16:53
Ioan Toma, a jobb oldalon, szabadulása után kapott állást
Jelenleg két börtön is partner ebben a programban, a nagyenyedi és a szamosújvári, de több fegyintézettel is közreműködnek az észak-nyugati, a központi és a nyugati régióból. A program segítségével egyelőre 100 rabot tudnak felkarolni. Jelenleg 250 személynek adnak tanácsokat, ezek közül pedig 50 már állást is talált, miután elhagyta a börtön falait. Az uniós pályázaton elnyert összegből az egyesület azokat a cégeket is segíti, amelyek volt elítélteket alkalmaznak. Amennyiben egy cég felvesz egy olyan embert, aki részt vesz a programban, annak az egyesület 6 hónapig megtéríti a fizetési költségek 90%-át (maximum 1200 lejt), a cégnek mindössze 10%-ot kell fizetnie, de a támogatás megszűnte után még legalább két hónapig kell foglalkoztassa az alkalmazottat.
50 volt fegyenc már talált munkát
A finanszírozási program segítségével 50 volt fegyencet sikeresen befogadták a cégek. Todoran Adriana, az egyesület ügyvezető igazgatója elmondta, eddig csupán egy esetben bocsátottak el a munkahelyéről egy volt rabot, őt is azért, mert egy régebbi bűncselekmény miatt újra börtönbe került. Azt is sikerként könyvelhetik el, hogy a megkötött munkaszerződések közül csupán egy határidős, a többi meghatározatlan időre szól. Ioan Toma volt fegyenc is részt vett a programban, már a börtönben átszakosodott és elsőként alkalmazták a projektben résztvevők közül. Két évig a nagyenyedi börtön falai között raboskodott, január óta pedig Gyulafehérváron dolgozik. Elmondása szerint nem könnyű beilleszkedni a társadalomba, hiszen nagyon sok előítélet övezi a volt fegyenceket, sok cég emiatt szóba sem áll velük, már nem is érdekli őket, hogy mihez értenek. Raboskodása lejártával úgy gondolja, hogy Romániában aki dolgozni akar, az előbb-utóbb kap munkát, hiszen sok lehetőség van, ha pedig optimizmus is társul az akarathoz, akkor biztosan talál állást.
Érdeklődnek a vállalkozók
Rusu Dorin dicsőszentmártoni vállalkozó nem foglalkozik az előítéletekkel, hajlandó volt rabokat alkalmazni, főleg ha támogatást is kap 6 hónapig. „Mivel építkezési anyagok gyártásával foglalkozom nincs egész évben munka, így főként szezonmunkásokra lenne szükségem.” A vállalkozó nem fél attól, hogy esetleg másként kell majd ezekhez az emberekhez viszonyulnia, ugyanis ha nem teljesítik a szerződésben előírtakat, akkor az érvényes munkatörvénykönyv szerint elbocsáthatja őket.
Az előítéletek miatt még sok cég viszolyog attól, hogy volt fegyenceket foglalkoztasson, pedig ők csak úgy tudnak a jó útra térni, ha a társadalom is segítségükre van, munkát kapnak és új életet kezdhetnek.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!