
Fotó: Bartos Lóránt
A Pedagógusok Nemzetközi Napja Kézdivásárhelyen is helyi jelleget öltött az utóbbi években. A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal által immár második alkalommal megszervezett eseményen a 2009/2010-ben nyugdíjba vonult pedagógusokat köszöntötték.
2010. október 07., 22:072010. október 07., 22:07
2010. október 10., 19:182010. október 10., 19:18
Fotó: Bartos Lóránt
Nem hiába állítják, hogy a tanítói pálya nem egy szakma, hanem hivatás, amit csak szívvel, lélekkel lehet igazán eredményesen végezni. A pedagógusnak a tananyag átadása mellett emberségről és példamutatásról kell bizonyságot tennie nap mint nap kollégái és diákjai előtt egyaránt. Ezt a több évtizedig tartó iskolát fejezték be néhányan Kézdivásárhelyen is. Az október 5-ére kitűzött, a Pedagógusok Nemzetközi Napja alkalmával megrendezett eseményt Kicsid Béla, idén nyugalmazott pedagógus halála miatt két nappal későbbre halasztották. Csütörtökön a Vigadó Művelődési Ház kistermében megtartott ünnepélyen a jelenlévők egy perc néma csenddel adóztak az elhunyt barát, ismerős és kolléga emlékének.
Fotó: Bartos Lóránt
Ezt követően az idén nyugdíjba vonult pedagógusokat a Molnár Józsiás Általános Iskola kamarazenekara ajándékozta meg előadásával, szavalt az intézmény egyik kisdiákja, valamint Porcell Beáta, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem hallgatója. Rácz Károly polgármester köszöntő szavai után a kézdivásárhelyi iskolák igazgatói laudálták a nyugdíjba vonult tanárkollégákat, majd a megbecsülés és elismérés jeléül átnyújtották az emléklapokat és virágcsokrokat.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.