
Fotó: Hajnal Csilla
Elballagtak szombaton a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves mesterképzősei, az alapképzésben részesült teatrológusai, rendezőszakosai és a zenetanári szakot végző diákok, valamint a régebbi mesterképzésben résztvevő, a beszéd és kommunikáció összefüggéseit, valamint a kortárs rendezőművészetet tanulmányozó hallgatók is. A ballagás meglepetés-mozzanataként az egyetem által alapított legmagasabb kitüntetéssel lepték meg az intézmény professzorát, Kovács Leventét (fotó).
2010. május 24., 15:152010. május 24., 15:15
Fotó: Hajnal Csilla
A ballagás csupán egy ünnepség, melyet akár minden héten meg lehetne rendezni, a lényeg az, hogy az egyetem ajtaja nyitva áll, és bármikor visszajöhetnek az elballagott diákok – mondta Gáspárik Attila, az egyetem rektora. Szombaton az utolsó „osztályfőnöki” óra után, 11 órakor kezdődött meg a Művészeti Egyetem immár hagyományos ballagási ünnepsége a Stúdió Színházban.
„Elnézést, bocsánat, sajnálom”
Fotó: Hajnal Csilla
Fotó: Hajnal Csilla
Ezúttal is jutott a rivaldafényből az öregdiákoknak
„Remélem, hogy 60 év múlva is itt lesznek a mostani végzősök, és ilyen taps fogadja őket, mint Lohinszky Lorándot” – fogalmazott a rektor. A színészpalánták, fiatal rendezők, zene szakosok és teatrológusok mellett az egyetem néhány öregdiákja is helyet foglalt a Stúdió Színház nézőterében. Az ünnepség főszereplőin – a ballagó fiatalokon – kívül a 30 és 50 éve végzett hallgatóknak ezúttal is jutott a „rivaldafényből”: ugyanis ezüst és arany diplomával díjazták őket. „Azt kívánom a fiatal színészeknek, hogy sokat dolgozzanak, és 50 év múlva ők is vegyék át az aranydiplomát” – mondta F. Bathó Ida, az egyetem „arany diplomása.”
Munkájának és csendes lázadásának köszönhetik
A ballagás meglepetés-mozzanatának számított az egyetem által alapított legmagasabb kitüntetés átadása, melyet elsőként Kovács Levente, az egyetem professzora kaphatott meg. A rendező, színész és pedagógus 47 éve tanít. Az intézmény szenátusa által titokban megszavazott díjat többek között az 1989 előtti munkásságával érdemelte ki – mondta Béres András, az egyetem elnöke, aki az ünnepségen vallotta be azt is, hogy az intézmény két fontos alapító okiratát – az intézmény alapokmányát és a szakok függetlenségét rögzítő alapokiratát – is Kovács Leventének köszönhetik, melyeket OláhTiborral közösen fogalmazott meg 1989-ben. „Munkájának és csendes lázadásának köszönhetjük, hogy fennmaradt ez az intézmény” – tette hozzá az elnök.
Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.