Elballagtak a gimisek és a bányaisok

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Kétszázhetvennyolc diákot csengettek ki pénteken a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumból, illetve a Bányai János Szakközépiskolából.

Dósa Ildikó

Veres Réka

2017. május 27., 10:182017. május 27., 10:18

2017. május 27., 10:212017. május 27., 10:21

Esőpermetben, iskolatársaik sorfala között vonult át pénteken a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium 141 végzőse és tanáraik az iskola épületéből a közeli Szent Miklós-plébániatemplomba, ahol a főesperes, a polgármester, az intézet egy korábbi diákja, a megyei önkormányzat képviselője, valamint a szülőbizottság elnöke mellett a tizenegyedik osztályosok is búcsúztatták a ballagókat.

Laczkó György iskolaigazgató útravalóként egy kérdéssort adott volt diákjainak, mely megválaszolása segítheti őket későbbi döntéseikben: „Mi az, ami fontos, mi az, ami lényeges, mi az, ami felesleges, mi az, amiért érdemes törni magatokat, mert nem felesleges?” A végzős évfolyam nevében felszólaló diák az iskolában töltött éveket egy álomhoz, Alice Csodaországbeli barangolásához hasonlította, hiszen

a Gimnázium egy mindentől eltérő, külön univerzum az oda járóknak, ahol többet tanultak, mint gondolnák.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Ugyanakkor úgy vélte, életükben most jön el a Tükörországba való belépés, még ezután fog „fejére állni a világ”. Az ünnepség végén jutalmazták a legjobban teljesítő diákokat.

Vállukra vették az élet tarisznyáját

Összesen 137 diák búcsúzott el pénteken a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskolától. Az élet tarisznyáját, jó tanácsokat és díjakat adtak át a kicsengetési ünnepségen.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Elsőként az intézmény igazgatója, Szakács-Paál István szólt a fiatalokhoz, valamint a számtalan szülőhöz, rokonhoz és baráthoz, akik a ballagó ifjak ünnepségére jöttek tucatnyi szál virággal és csokrokkal. Orbán Árpád alpolgármester arra emlékeztette a fiatalokat, hogy

egy jól megválasztott szakma nem válik teherré, sőt örömmé változtatja a munkát.

A tizenegyedikes diákok ballagó társaiktól szavalással, valamint beszéddel búcsúztak. Arra hívták fel figyelmüket, hogy ezentúl a világnak tartoznak számadással.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Ezt követően az intézmény hagyományos, szimbolikus pillanata következett, amikor az iskolazászlót a ballagó tizenkettedikesek átadták a tizenegyedikes évfolyamnak. Majd a ballagó fiatalok is búcsúztak versekkel és dallal társaiktól, tanáraiktól. „A legjobbat szeretnénk kihozni magunkból, kipróbálni magunkat itthon vagy külföldön, munkában vagy tanulásban” – hangzott el búcsúzójukban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Tüdőrákot diagnosztizáltak Ion Iliescunál

Onkológiai természetű a Ion Iliescu volt államfő tüdőbetegsége – közölte hétfőn az Agrippa Ionescu sürgősségi klinikai kórház.

Tüdőrákot diagnosztizáltak Ion Iliescunál
2025. június 16., hétfő

A házban állt meg az autó, fiatal sofőrje életét veszítette – megrázó felvétel

Csak nemrég lett nagykorú az a fiatal, aki tegnap este életét vesztette egy balesetben Máramaros megyében, miután autójával belerohant egy házba.

A házban állt meg az autó, fiatal sofőrje életét veszítette – megrázó felvétel
2025. június 16., hétfő

Elvitték a szemét nagyját, de a régi kukákat is – maradtunk egy jó tanáccsal

Noha az okoskukák környéki állapotok rendezetlenek Csíkszeredában, a szolgáltató szerint a rendszer működik. Ők úgy látják, hogy a probléma forrása nem a telítettség, hanem a helytelen lakossági használat.

Elvitték a szemét nagyját, de a régi kukákat is – maradtunk egy jó tanáccsal
2025. június 16., hétfő

Rengetegen odagyűltek a sínekhez, miután halálra gázolt a vonat egy 17 éves lányt a szomszéd megyében

Halálra gázolt a vonat a Bákó megyei Kománfalva városában egy 17 éves lányt.

Rengetegen odagyűltek a sínekhez, miután halálra gázolt a vonat egy 17 éves lányt a szomszéd megyében
2025. június 16., hétfő

Dilizz a Rádió GaGával, és nyerj!

Alig kezdődött el a nyár, mi a Rádió GaGánál máris napszúrást kaptunk, és zavarunkban azt sem tudjuk, hogy grillezzünk vagy dilizzünk? Vagy esetleg mindkettőt?

Dilizz a Rádió GaGával, és nyerj!
Dilizz a Rádió GaGával, és nyerj!
2025. június 16., hétfő

Dilizz a Rádió GaGával, és nyerj!

2025. június 16., hétfő

Anyanyelvből érettségiznek a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok

Anyanyelv- és irodalomból írásbeliznek hétfőn a nemzeti kisebbségekhez tartozó végzősök, ez a nyári érettségi utolsó vizsgája.

Anyanyelvből érettségiznek a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok
2025. június 16., hétfő

Újabb útlezárás következik Székelyudvarhelyen

Lezárják még egy utca bejáratát Székelyudvarhelyen hétfő reggeltől, a gázhalózat bővítési munkálatai miatt – hívja fel a figyelmet közleményében a városháza.

Újabb útlezárás következik Székelyudvarhelyen
2025. június 16., hétfő

Az energiaár-támogatás megszűnése sokakat érzékenyen érint majd

Két hét múlva megszűnik az áramár állami támogatása. Kinek érdemes szolgáltatót váltania? Mire kell figyelni az ajánlatok összehasonlításakor? Milyen áron adják a legolcsóbb áramot? Kik kaphatják meg a tervezett új támogatást? Cikkünkben a válaszok.

Az energiaár-támogatás megszűnése sokakat érzékenyen érint majd
2025. június 15., vasárnap

Civilizációs fokmérő: így néz ki egy csíkszeredai lakónegyed okoskukáinak környéke vasárnap este

Megszokott látvány vasárnap esténként a kukákból kifolyó, és a környékén szétszóródó szemét a csíkszeredai Decemberi Forradalom-lakónegyedben.

Civilizációs fokmérő: így néz ki egy csíkszeredai lakónegyed okoskukáinak környéke vasárnap este
2025. június 15., vasárnap

A népi hagyományok, értékek megőrzése közös érdek

Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.

A népi hagyományok, értékek megőrzése közös érdek