Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Lopott autóról kapott bejelentést csütörtökön a Kovászna megyei rendőrség. A járművet pénteken a szomszédos Hargita megyében találták meg, mint kiderült, korábbi tulajdonosa vitte magával.
2018. január 06., 13:202018. január 06., 13:20
A háromszéki rendőrök Hargita megyei kollégáik segítségével akadtak a személyautó nyomára – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A vizsgálatok során kiderült, hogy a járművet annak 28 éves, korábbi tulajdonosa a hét elején vitte magával Sepsiszentgyörgyről, egy pótkulcsot használva.
Az eltulajdonítást azzal magyarázta, hogy
A kilencezer lej értékű autót visszaszolgáltatták a háromszéki bejelentőnek, az ügyben pedig lopás elkövetése gyanújával eljárást indítottak.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) nyolc megyében.
A szokásosnál is nagyobb sikernek örvend a dálnoki búvártó az idei szezonban: a július első hetétől megtekinthető, medve–ember kapcsolatot bemutató fotókiállítás elhelyezésekor több tucat kíváncsiskodó akadt, a bátrabbak a merülésre is vállalkoztak.
Visszatérő kihívás a román nyelv oktatása a hazai magyar tanulók számára, és Székelyföld jelentős része küzd ezzel a kihívással, hiszen itt jóval gyengébb eredmények születtek a román érettségin, mint például az anyanyelvi vagy matematika vizsgán.
Büntetést nem, felszólítást viszont kaphatnak azok a lakók, akik nem viselnek gondot a környezetükben lévő zöldövezetekre. Ilyen példák a járdák és utak fölé belógó, gyalogosokat vagy az autók közlekedését zavaró faágak, illetve a földre hulló gyümölcsök.
A gépkocsivezetők és a civil szervezetek tiltakozása nyomán ismét módosította a kormány csütörtökön a közúti ellenőrzéseknél használt alkohol- és drogtesztekkel kapcsolatos, két hete hatályba léptetett közlekedésbiztonsági sürgősségi rendeletet.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön közölte, hogy videókonferenciát hívott össze a helyi hatóságok képviselőivel a vörös kódú hőséghullámmal kapcsolatos intézkedésekről.
Marosvásárhelyen csak a Moldova és a Nyíres utcai forrás vize alkalmas emberi fogyasztásra, a többi nyolc csorgóból vett minta nem nem felel meg az egészségügyi előírásoknak – derül ki a marosvásárhelyi városháza megrendelésére végzett vizsgálatokból.
Hogyan lépjünk a tettek mezejére, hogy ne csak tervekkel, stratégiákkal maradjunk – erre keresi a választ a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC) augusztus 22-25. között megszervezett hagyományos gazdasági műhelytábora.
Év eleje óta 123 vadtámadást jelentettek a Hargita megyei Környezetvédelmi Ügynökségnél (APM), az estek túlnyomó többségében medve támadt a háziállatokra vagy emberekre.
Ősztől más helyszíneken tartják a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásait, a bejelentést a Küküllő-folyó fölött húzódó hídra szerelt molinók is hirdetik.
1 hozzászólás![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)